|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 68 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-68 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sebestyén Péter 2009. március 29.Örvendetes, az erdélyi katolikus lelki irodalom újjászületése. Oláh Dénes új könyve /Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon (119. zsoltár 105). Vasárnapi elmélkedések az A év szentírási szakaszai alapján, Verbum, Kolozsvár 2009) is ezt erősíti meg. Oláh Dénes, a korondi születésű író-lelkipásztor, a kolozsvári Szent Péter-templom médiaapostola nem először ad ki könyvet. /Sebestyén Péter: Szavad fáklya a lábam elé… = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 29./2009. június 26.Népes hallgatóság előtt tartott előadást Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban Borbély Gábor főesperes plébános, A vértanúk vére: a keresztények magvetése címmel Pálfi Jánosra emlékezett. Pálfi János /sz. Máréfalva, 1874. máj. 15./ teológiai tanulmányait között Gyulafehérváron végezte. Majláth püspök 1899-ben szentelte pappá. 1916-től Jobbágyfalva plébánosaként működött. A termény-beszolgáltatások idején a „kulákplébánosnak” gúnyolt lelkész a nyárádszeredai átvevőközpontba vitte szekérrel a gabonát. Útközben, azzal az ürüggyel, hogy nincsenek rendben a papírok, elkobozták a szállítmányt, s azt nem számították beadásnak. 1958 nyarán házkutatást tartottak a jobbágyfalvi plébánián, azután a marosvásárhelyi hadbíróság a ‘hatóság megrágalmazása és a szocialista rend megdöntésére irányuló tevékenység’ miatt gyorsított eljárással 5 évi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Bár a kolozsvári fellebbviteli tárgyalás előtt meghalt, ítéletét helybenhagyták. A marosvásárhelyi börtönben hunyt el 1958. november 6-án. Sírja azonosíthatatlan. A magyarlakta területeken élő szerzetesnők és világi keresztények szenvedéseiről és sokuk vértanúságáról kevés írásos dokumentum maradt. Az ötvenes évek romániai pereiben csupán a Szociális Testvérek Társaságából 15 testvért és 3 munkatársukat ítélték 5-20 év börtönre „hazaárulás” miatt, vagyis azért, mert hűségesek voltak Márton Áron püspök irányvonalához. Hajdú Gabriella orsolyita nővér boldoggá avatási folyamatát 2003-ban indította el a Gyulafehérvári Érsekség. Hajdu Gabriella Csíkmadarason született 1915. január 8-án. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon, az orsolyita nővérek gimnáziumában, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Az orsolyiták nagyváradi leánygimnáziumában tanított az 1948-as államosításig. Rendje feloszlatása után, 1948-ban Marosvásárhelyre ment szüleihez. Itt – mint gimnáziumi tanárnő – magánórákat adott vallásos középiskolásoknak, akiknek egyúttal hittant is tanított. Ezért tartóztatták le 1961-ben. Öt évre ítélték. A nagyváradi börtönben halt meg 1963. április 20-án. A Rulikovszky- temetőbe temették. Az 1970-es években exhumálták és a váradolaszi katolikus temető nővérparcellájában temették újra. Hajdu Gabrielláról Kovrig Gabriella nővér beszélt a közönségnek. Azt est végén Sebestyén Péter dedikálta Lukács, az ikonfestő evangélista című kötetét. /-dbs-: Keresztények magvetése. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./2009. november 7.A Súrlott Grádics irodalmi kör október 29-én Marosvásárhelyen a kövesdombi unitárius templom Bözödi Görgy termében tartotta őszi évadnyitó ülését. Maga a Súrlott Grádics öt éve működik. A kör tagjai alkotásaikból olvastak fel. A névsor: Baricz Lajos, Bölöni Domokos, Bögözi Attila, Csifó János, Fülöp Kálmán, Gáspár Sándor, Komán János, Kuti Csongor, Kuti Márta, Nagy Attila, Nagy Miklós Kund, Székely-Benczédi Endre, Sebestyén Péter. A szerzőket a körvezető Bölöni Domokos jelentette be. A fellépők verset, karcolatot, paródiát, színházi anekdotát olvastak fel. Külön színt hoz mindig a Cantuale énekegyüttes ötösfogata, valahányszor megtiszteli jelenlétével a kör rendezvényeit, ezúttal pompás ízelítőt nyújtott barokk dalműsorából. Tagjai: Nyilas Szabolcs, Biró Péter, Márton Zsolt, Szabó Levente, Ferencz Örs. /Büki S. Mihály: Jól dobbantott az irodalmi kör. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./2009. november 18.Marosszentgyörgy mindig is jó gazdája volt a művelődésnek. November 12-én a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kört látta vendégül a Baricz Lajos plébános vezette Kolping család művészetkedvelő társasága. Az irodalmi kör nem először jár Marosszentgyörgyön. A jó kedély jegyében zajlott a felolvasóest. Bakó Zoltán és Bögözi Attila szatirikus jelenetet adott elő. Kuti Márta az ünnepelt szerzőből számkivetetté vált író, Sütő András emlékét idézte. Verseikből olvastak fel Székely-Benczédi Endre, Komán János és Fülöp Kálmán. Az aktuális politikához kapcsolódó limerickekkel rukkolt elő Nagy Miklós Kund. A nyárádtői római katolikus templomra hívta fel a figyelmet Gáspár Sándor értékfeltáró esszéje. A magyar humorról filozofált Sebestyén Péter. Bölöni Domokos az „ótomija” elfogyásáról szóló humoreszkjével nevettetett, Baricz Lajos pedig politikai pamflettel lepte meg hallgatóságát. /Büki S. Mihály: „A tapsot neki hagyom át”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./2009. november 25.Marosvásárhely főterén a ferences templomot a 60-as évek végén, a Nemzeti Színház építésekor a kolostorral együtt lebontották. A püspökség kompromisszumos megoldásban állapodott meg az állammal, az Ady negyedben létesítettek számukra új plébániát. A főtéri templom tornyát kegyeleti okokból hagyták meg, az egykori templom alatt ugyanis kriptasor található, ahova a torony belsejéből indul lejárat. Az épületmaradványra kizárólag latin nyelvű emléktábla került, bár az akkori egyezség értelmében a torony fölött a ferencesek rendelkezhettek. Nemsokára magyar, román, német és angol nyelvű emléktábla lesz a tornyon. Sebestyén Péter plébános rámutatott, húsz évvel a rendszerváltás után végre lehet magyar nyelvű emléktáblát állítani. Az engedélyek megszerzéséért hosszú harcot kellett vívni. Mindig találtak kifogást, hol a torony eredete, hol jogi státusa nem volt tiszta az értékelőbizottság előtt, de most már megszületik az engedély. Az emléktáblát Nagy Károly kőfaragó mester készítette. /Nagy Székely Ildikó: Megszólal a torony. Többnyelvű tábla a barátok templomának maradványán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./2009. november 30.November 28-án Marosvásárhelyen az egykori főtéri ferences templom árván maradt tornyánál emléktáblát helyeztek el. A marosvásárhelyi Szent Imre római katolikus egyházközség a ferences szerzetesek nyolc évszázados tevékenysége valamint a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye alapításának 1000. évfordulója alkalmából kívánt emléket állítani. Az ünnepségen jelen voltak a marosvásárhelyi egyházak képviselői, Sebestyén Péter, az emléktábla-állítást kezdeményező plébános, Csató Béla, a Keresztelő Szent János-plébánia volt főesperese, ferences szerzetesek és Csegzi Sándor alpolgármester. Az emléktáblán négy nyelven ez olvasható: „A Ferenc-rendiek (kisebb testvérek) a XIII-XVI. században a vár területén működtek. 1735-1972 között ezen a helyen volt a kolostoruk. Itt mozdították elő a lelkek üdvösségét és az ifjúság nevelését. 1972-ben, a színház építésekor a templomot és kolostort lebontották. A ferencesek székhelyét a város nyugati szélére, az Ady negyedbe költöztették. Ennek emlékét őrzi ez a torony. ” Sebestyén Péter köszönetet mondott mindazoknak, akik tervének kivitelezését segítették, közöttük Keresztes Gyula műépítésznek, Csegzi Sándor alpolgármesternek, Nagy Károly kőfaragónak és Bende Sándor református gondnoknak. /Mezey Sarolta: Emléktábla a ferenceseknek. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 30./2009. december 12.Czakó Gábor immár több mint 12 éve tartja BEAVATÁS-os nemzeti lelkigyakorlatait a Duna tévében. Idén karácsonykor lesz a 300. adása. Czakó Gábor elkötelezettsége és tartása a megélt és megvallott evangélium. Legújabban nyelvrégészként kelt feltűnést nemcsak „szakmai körökben”, hanem a „gyalogmagyarokban” is, akikből az elmúlt jó pár évtized kilúgozta a hitet és a tartást. Egyik nyelvi leleménye a gazdaságkor. Ezzel a szóval jellemzi korunk politikai – gazdasági, szellemi – lelki folyamatait. Gazdaságkorban az isteni és a természeti törvények visszájukra fordulnak, „azt adják a császárnak, ami Istené, a búzát eldobják, és a pelyvát dagasztják. ” A fő elv a látszat, miközben a szellemi – lelki létminimum alatt tartott tömegeket a giccstörvény cirkusza és kenyere élteti. Amikor a szerző a Magyar–magyar nagyszótárt, voltaképpen mint enciklopédiát készít, azzal a szándékkal teszi, hogy a gazdaságkor hazugságaival szembesítsen. /Czakó Gábor: Magyar–magyar nagyszótár, harmadik, játszva bővített kiadás, Budapest, 2009./ Ezzel a szótárral Czakó Gábor nemcsak nyelvészeti munkát végzett, hanem még inkább felvilágosítót, ha úgy tetszik, missziós feladatra vállalkozott. A szavakon túl belesűrítette ennek a kornak a hitvilágát, nyelvtanát, gondolkodásmódját is. Ahogyan ő maga fogalmaz: „a Magyar–magyar nagyszótár bevezet a kor vallásába, nyelvészetébe, megmutatja, miért nem érti magyar a magyart, ugyanakkor segít eltévedni lelkünk meghitt, belső zűrzavarában is”… /Sebestyén Péter: Gazdaságkor szavai. Czakó Gábor: Magyar–magyar nagyszótár c. könyvéhez. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./2009. december 19.Megjelent Oláh Dénes homíliagyűjteményének második kötete /Tekintetem a hegyek felé emelem (Zsoltár 121,1), Vasárnapi elmélkedések a „B” év szentírási szakaszai alapján, Kolozsvár, Verbum, 2009/. /Sebestyén Péter: A hegyek felé. Oláh Dénes legújabb kötetéhez. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 19./2010. február 18.Ablak a végtelenreBöjte Csabát nem kell bemutatni az erdélyi magyaroknak, azok közé a szentek közé tartozik, akik a földön járnak, olyan úton, amit Jézus taposott ki. Sebestyén Péter plébános ezzel a bevezetővel kérte fel Csaba testvért, hogy Ablak a végtelenre című könyvéről beszéljen a hallgatóságnak a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban. Amit elmondott, szóról szóra vissza kellene adni, azonban ez is kevés lenne, hiszen a személy kisugárzását nem lehet a puszta szöveggel érzékeltetni. Merjünk a szeretet útján járni – A könyvet a gyermekeknek írtam, de a felnőttek is szívesen olvassák. Józsefi értelemben érzem magam 2000 gyermek apjának, akiket be kell fogadni, akiknek nem csak élelmet, szállást, hanem hitet, optimizmust kell adni. Problémás gyerekek kerülnek hozzánk, akik nehezen tudnak beilleszkedni. Nehéz megérteni őket, meg kell fejteni, hogy miért kukorékolnak számtanórán. Akikkel le kell ülni egy fagyi mellett, el kell beszélgetni, hogy kiderüljön, miért nincs kedvük szorzótáblát tanulni. Ilyenkor hiába megyek el a gyógyszertárba, kukorékolás ellen nem adnak gyógyszert. Inkább türelmesen megmagyarázom, miért jobb tanulni. Elmondom nekik: tőlük függ, hogy mivé válnak. Lelkesítjük őket, mint a jó edző. Aztán látjuk, hogy nyílnak meg. Ez az öröm! Jézus arra biztat, hogy merjünk a szeretet útján járni – mondta Csaba testvér. Rám mindig számíthatnak A zsúfolt program miatt szűkre szabott bemutatón a hallatlan karizmával megáldott ferences atya arról beszélt még, hogy világunkat a szeretet, a jóság teszi szebbé, illetve ennek hiánya rideggé. Könnyebb kiabálni, agresszívnek lenni, de ez nem lehet megoldás. – Karácsonyban hazaengedtem a gyerekeket, az egyik 17 éves lány úgy jött vissza, hogy … ketten voltak. Érkezett a vőlegény is, adtam nekik egy könyvet, s azt mondtam, ha bajba jutnak, számíthatnak rám. Ne fárasszuk magunkat aggodalmaskodással! – Szerintem nem sertésinfluenza ellen kell beoltani az embereket, hanem siránkozás, panaszkodás ellen! Soha nem volt magyar embernek ilyen sok lehetősége, mint most. Húsz év leforgása alatt senkit sem öltek meg hitéért, magyarságáért. Mikor jelent meg ennyi magyar könyv? Mikor volt az egyetemeken ennyi hely a magyar gyerekeknek? Oda jutottunk, hogy több hely van, mint jelentkező. Gyerekeink több mint fele egyetemet végez. Szép otthonokban lakunk, szép autókkal járunk, és mi lefárasszuk magunkat az aggodalmaskodással. A feladatok megoldása révén növekszünk. Így növekszik a gyermek is. Senki sem rángatott engem a fülemnél fogva, hogy pap legyek. Ezt választottam, ezért küzdöttem. Hallom, most nem szabad pirossal belejavítani a gyermekek füzetébe, mert ez irritálja őket. Pedig a gyereknek szembesülnie kell azzal, hogy tévedett, neki is meg kell küzdeni, a kihívás nem azért van, hogy siránkozzunk, hanem azért, hogy oldjuk meg a problémákat. Nem nyavalyogni kell! Rajtad múlik, hogyan oldod meg a feladatokat. Nézz előre, szép jövő vár! – mindig ezt mondom a gyerekeknek is. Az evangélium mint recepteskönyv Ha az evangélium szellemében élünk, nincs mitől tartanunk. Olyan ez, mint a recepteskönyv. Ha betartom a receptet, jó lesz a torta. Saját magunk tükrök vagyunk. Minden kedvességünk visszamosolyog ránk. Ha vicsorgunk, azt kapjuk vissza – mondta az atya. Következtek a kérdések. Amikor az első felszólaló örömét fejezte ki, hogy személyesen is találkozhat azzal az emberrel, aki 2000 árva és szegény sorban élő erdélyi gyerek nevelését vállalta fel, akkor azzal vágott vissza, hogy a receptről beszéljünk, ne a szakácsról. Csaba testvér nem győzte hangsúlyozni, hogy a legnagyobb ajándék a család, mégis hagyjuk, hogy az alkohol, a lustaság, a felelőtlenség, a naivság tönkretegye a családot. Azt szeretné, ha az emberek megértenék, hogy a családokat kell megőrizni, hogy ne kelljen ezekből 4-5 gyermeket gondozásba adni. Legutóbb a gyámhatóság vitt be négy gyereket. Hiába mondták, hogy 40 ágy van és 44 gyerek. Mégis ott hagyták őket, azzal, hogy ezek kisebbek, elférnek egy ágyban is. – Velem nem érdemes barátkozni. Mert aki velem barátkozik, számíthat arra, hogy egy-egy gyereket rásózok. Így járt az egyik rokonom is. Mindig mondta, hogy neki csak fiút adott az Isten. Egyszer telefonáltam neki, hogy meghallgatta az Isten a kérésed, máris viszem a kislányt. Vénlegény barátomnak ajánlottam: vedd el ezt a nőt, egyszerre négy gyereked lesz, nem is kell semmit csinálj! A dedikálás előtt végül kitért arra, hogy a Szent Ferenc Alapítványnak a jövedelemadó 1, illetve 2 százalékából az előző években átutalt összegekből első évben Kovásznán, aztán Csíksomlyón létesítettek otthont, ahová 50-50 gyereket fogadtak be. Nemsokára Nyárádtő mellett lesz egy kis otthonuk. Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 3.Gyermekkorom húsvétjaiCsíkszépvízen, ahol gyermekkorom telt, nagyböjt folyamán egymással versenyeztünk, a felszegi és alszegi gyerekek, hogy ki gyűjt több pontot péntekenként, amikor a keresztútjárás állomásain elképzeltük magunkat Jézus mellett a Golgotán. Szilágyi István pap bácsi a templomban diafilmek kockáit vetítette, miközben művészien szomorú klasszikus zenét hallgattunk Majak magnójából, és nem tudtuk elhinni, hogy Jézus ennyit szenvedett értünk. Addig is jártunk moziba és néztük a cowboy-filmeket, de ezek a vetítések egészen másról szóltak, és annyira megmozgattak, hogy az iskolában napokig, egymás között is erről beszélgettünk. Titokban irigyeltük a pap bácsit, és olyan nagynak tűnt a szemünkben, amiért ilyen csodálatos mozit vetít nekünk a templomban. Aztán ahogy közeledett húsvét ünnepe, egyre több tennivaló került a templomban és a templom körül. Mint lelkes ministránsok, mindent tudni akartunk, a harangozónak és a plébános úrnak mindenben segíteni akartunk. Izgalmas volt, ahogy letakartuk a kereszteket feketevasárnap lila lepellel, aztán virágvasárnapra gyűjtöttük a pimpót, azaz barkaágat, amellyel körmenetet tartottunk. Úgy vigyáztunk ezekre az ágakra, hogy nyáron, amikor "erős idő" lett, dörgött-villámlott, édesanyánk leoltotta a villanyt, áhítattal meggyújtott egy gyertyát, a pimpót betette a kályhába, a tűzre, közben imádkoztunk, hogy Isten űzze el a nagyidőt. A legizgalmasabb nagypéntek volt, amikor nem lehetett csengetni és harangozni, csak a fakolompokkal zörgetni, és a toronyban harang helyett kelepelni. Tényleg a gólya kelepeléséhez hasonlított a kereplő hangja, amelyet a toronyban egy hajtókarral körbehajtottunk, és egy-egy fasíp odacsapódott a talpához, nagy, kerregő zajt keltve maga után. Nagypéntektől nagyszombat estig többször kellett jelezni az embereknek a harang helyett, úgyhogy felváltva versenyeztek az erősebb fiúk, hogy most ki szalad fel a toronyba, hogy az öreg harangozó, Anti bácsi helyett "elkelepelje" a "csonka misét". A szertartás alatt nagyon meglepődtünk és szomorúak lettünk, hogy az ártatlan Jézust keresztre feszítették, aztán sírba tették. De elhatároztuk, hogy őrt állunk a sírja mellett, nem engedjük, hogy ellopják a rossz emberek. Ezért nagypéntek estétől húsvét hajnaláig, a feltámadásig beosztottuk egymást, és őrködtünk. Minden órában egy másik váltás állt szolgálatba, de a legizgalmasabb az volt, hogy egy órán keresztül meg sem volt szabad szólalnunk a templomban. Így hát olvasgattunk az imakönyvből, vagy imádkoztuk a rózsafüzért. Otthon persze édesanyám, édesapám és a bátyámék készülődtek az ünnepre, takarították az udvart, főzték a tojást, előkerült a téli disznóvágásról eltett sonka, egy fonott kosár hímzett terítővel, hogy majd húsvét hajnalán vigyük szenteltetni. Elmaradhatatlan otthoni szertartás volt a bárány levágása – ez a férfiak dolga –, amelyet édesapám mindig úgy vezetett le, mint valami művész. Ahogyan felhúzta az istálló elé, ahogyan pengeéles bicskájával finoman megnyúzta, ahogyan a combokat "lesirítette", azt egyszerűen tanítani kellett volna. Mi, gyerekek megborzadva, ámulatba esve álltuk körül, meg se mertünk szólalni, miközben a legéletrevalóbb bárányból percek alatt sültnek és szenteltetnek való lesz. A bárányvágás szertartása nélkül a húsvét ünnepe sohasem volt teljes. Édesanyám celofánba takarva megsütötte a combokat, és felszeletelve készítette elő, hogy másnap reggel mehessünk az ételszentelésre. Előtte azonban nagyszombat éjjel megbabonázott az a mennyországi hangulat, hogy kigyúlnak a fények a templomban, rázendít az orgona az allelujára és a tedeumra, felkeltjük az Úr Jézust és égő gyertyákkal éjfél körül kivonulunk a templom elé. És visszhangzik az egész falu, minden házban sötét van, de a templom fénye bevilágítja az éjszakát. Ezek a húsvét éjszakák minden évben elvarázsoltak. Nem tudtuk magunknak megmagyarázni, csak annyit fogtunk fel, hogy ez valami isteni, csodás mesevilág, amely közénk jött. Mintha az ég színpadán elhúzták volna a függönyt, és most egy kicsit belátunk, oda, ahonnan jön a titokzatos fény. Húsvét hajnalán már korán keltünk, hogy az ételszenteléskor minél közelebb kerüljünk a templom bejáratához, hiszen onnan kezdte a pap az imát. Aki későn jött, az a sor végére állt, és oda nem jutott annyi szenteltvíz... Máig sem felejtem el, hogyan vigyáztunk otthon, még a tojáshéjra, a morzsára is, nehogy leessen a földre, mert az "meg van szentelve". A csontokat sem adtuk akkor a kutyának, hanem elégettük. De húsvét ünnepe azért is izgalmas volt, mert a falu felső részében, a Nádon, ahol olyan finom káposzta terem, volt egy sík terep, egy kaszáló, ahol minden évben focizni szoktunk. Húsvét délutánján öregek és fiatalok, juniorok és veteránok rúgták a labdát, miközben a fél falu drukkolt a kedvenc csapatának. A felszegiek főleg a fiatal csapatot erősítették, de az öregebbek között is volt néhány olyan focista, akik már a szeredai csapatban játszottak. Ugyancsak húsvét táján, ha hóolvadás volt, csapatostól mentünk "békászni", vagyis a tócsás, sekély patakból kapkodtuk ki a hólével érkezett békákat, miközben néhány társunk egy-egy "hutyuróval", faággal koppintott a fejére, így a béka hamar megadta magát. Estére viszont meg kellett nyúznunk, mert édesanyánk csak a tiszta "békacubókot" volt hajlandó megsütni, amit aztán olyan becsben tartottunk, mint máskor a csirkecombot. A húsvéti ünnepek hamar véget értek, mert kezdődött az iskola, a mezei munkák, megérkeztek a fecskék és a gólyák, lehetett mászkálni a természetben, ibolyát, báránylábat (kankalint) és vad boroszlánt (orgonát) szedni. Mikor nagyobbacskák lettünk, úgy hetedikben- nyolcadikban, az erdészeti hivatal jó pénzért csemeteültetést szervezett, amelyre szinte minden gyerek jelentkezett. Ma is olyan jólesik látni azokat a fákat az út menti erdőcskében, amelyeket mi ültettünk hajdanán, a húsvéti vakáció idején. Sebestyén Péter Népújság (Marosvásárhely) 2010. augusztus 18.Intelem a hazafiságraMivel minden nép saját törvényei szerint él, ezért mi is, Isten akaratából országunkat igazgatván… törvényhozó elmélkedéssel meghatároztuk népünk számára, miképpen éljen tisztességes és békés életet…” – áll az Intelmekben, amelyet Szent István királyunk fiához, Imre herceghez címzett szent hagyatékában. Benne van politikai programja, az európai beilleszkedés és keresztény társadalmi életformaváltás szándéka. Benne van a nemzeti elv éppúgy, mint a nemzetek felettiség, a nemzeti hagyományok megőrzése és a politikai önállóság. A II. Szilveszter pápától kapott apostoli királyavató Szent Korona pedig erősítette függetlenségét a Német-római Birodalommal és Csehországgal szemben. Ugyanakkor a legendaíró valós történeti hagyományt rögzített, miszerint országa felajánlása a Szűzanyának egy sajátosan magyar államelméletnek – a Regnum Marianumnak – az alapját vetette meg. E mögött az a mélységes meggyőződés és hivatástudat állt, hogy a király Isten felkentje, hogy népe földi és örök jólétét szolgálja, elősegítse. Szent István rájött, hogy királyságát Krisztus királysága megnemesíti, sőt a Megváltó ad igazi támpontot ehhez a szolgálathoz. Nem féltette népe ősi történelmét és kultúráját a kereszténységtől, nem krisztustalanított, ősmagyar hitet akart konzerválni, hanem ellenkezőleg, megérezte, hogy Krisztus felemel minden nemzetet, – a magyart is, – anélkül hogy bármelyikük elveszítené saját értékét. A kereszténység inkább erőssé, teljessé teszi a népeket és örök célt ad nekik. Ezt történelmünk mindvégig igazolta. Szent István is Krisztusban találta meg a „hiteles nemzeti felemelkedés forrását.” (Székely János pk.) Ezért építette népe jövőjét erre a sziklára. Ma már alig van Európában király, nemhogy keresztény király. A demokratikus berendezkedésű köztársaságokban a hatalom jól elkülöníthető ágai garantálják a törékeny egyensúlyt, hogy a nép képviselete, az állampolgári jogok ne szenvedjenek csorbát, és az állam is betölthesse meghatározott szerepét. A parlamentáris rendszerekben a pártokba tömörült választók lipinkáznak egymással a hatalomért, és maga a politika kifejezés is erre az értelemre szűkült le. Ha valaki tenni akar a népéért, hazájáért, föltétlen valamilyen párt színeiben kell ügyeskednie az országgyűlésben, hogy egy gondolat, egy javaslat, egy ötlet, egy újító, a köz javát célzó megoldás, egy közös érdek törvényerőre jusson. Akkor mit tehetünk, ha jó hazafiak akarunk lenni? Négyévenként szavazzunk, aztán kuss? Ne szóljunk bele a hozzáértők dolgába? Hisz állítólag a politika is szakma, mint az asztalosság vagy a cipészet… Menjünk utcára, gyűjtsünk aláírást, ha valamivel nem vagyunk elégedettek? Alapítsunk szélsőjobb, balközép, nemzeti, liberális vagy a többségnek mindenáron megfelelni akaró pártot? Vetítsük ki elvárásainkat olyanokba, akik hallani sem akarnak arról, hogy élünkre álljanak? Nem kell király, mégis kell király? A legfontosabb majdnem kimaradt. Szent István népe karizmatikus vezetője volt. Aki az eget is összekötötte a földdel. Karizmájának titka, ez az égi összeköttetés. A spirituális kapocs a karizmák ajándékozójával, a Mindenható Istennel, akit Jézus Krisztusban felismert. Vajon hány szentéletű politikusunk van? Mert, ha azok lennének, nem akarnák leváltani a népet… Vajon Szent István népe, együtt és személyenként is ugyanazt a jövőt akarja-e, mint amit a szent király fiának felvázolt az intelmekben? Vajon az evangélium alaptörvényétől elszabadult hazafiság, a másokra ellenfélként, sőt legyőzendő ellenségként tekintő, nemzetieskedő, erőfitogtató magyarkodás mennyire tükrözi Isten akaratát? Csak mi akarjuk, hogy mindenáron fenn- és megmaradjunk, vagy ezt Isten, szívünkbe írt törvényeinek megtartásával képzeljük el? Mert, ha hitben, erkölcsben, életfelfogásban nem újul meg Erdély és Magyarország népe, akkor lehetnek választások, lehet önrendelkezés, lehet jobbik vagy rosszabbik gárda az oldalunkon,- Szent Királyunknak nem lesz, akikért „mennyei érdekérvényesítő képességét” latba vetnie, magyarán közbenjárnia. Augusztus 20-a, minden magyarok ünnepe, a kenyér-áldás ünnepe ugyanis ezt jelzi. Van nekünk égi párfogónk. A Magyarak Nagyasszonya és Szent István ma is nyomon követi a székelyek ébredését, élni- és tenni akarását. Az anyanemzet feltámadása a sok csendes imának is köszönhető…A szent magyarok égi családja drukkol értünk, és kijárja számunkra az égi áldást. Ehhez viszont kellünk mi is. Akár oly módon, hogy kitöröljük szívünkből a gyűlöletet, megszüntetjük lelkünkben az ellenségképet, nem hamis hazafisággal, és türelmetlen csörtetéssel hergelünk másokat magunk ellen, hanem tudással és a szeretet intelligenciájával söpörjük félre a gáncsoskodást és a rosszindulatot. Megélve a hitet és otthonnak tekintve egyházunkat, ahová egy nagycsaládként tartozunk, megbecsülve őseink hitét – hagyományát – földjét – szabadságszeretetét és áldozatos munkáját, szentnek tartva mindazt, ami Szent Istvánnak is szent volt: család-haza-egyház. Amikor -vezetőinkkel az élen- hallgattunk jól működő lelkiismeretünkre, és az evangéliumhoz szabjuk tetteinket, nem pedig a Bibliát vagy az egyházat akarjuk szennyezett, önző énünkhöz idomítani… Amikor a bizalom erős szálaival fogódzunk egymásba a másikban fellelhető jóakaratra alapozva :- nos akkor „Mária országa”, a magyar haza nemcsak a magasban valósulhat meg… Sebestyén Péter Központ. Erdély.ma 2010. november 13.Novemberi Régió MagazinSzélesebb körben kívánják terjeszteni a Régió Magazint, egész Erdély területén, a Székelyföldön kívüli részeken is. "Szeretnénk tematikájában is erdélyivé tenni azáltal, hogy olyan eseményekről is beszámolunk, amelyek vagy székelyföldi térségünk határain belül, vagy azokon kívül zajlanak, de mindenképpen érintik az egész erdélyi magyarság életét, boldogulását és megmaradását", írja a lap felelős kiadója, Lukács László. A Székelyföldi Régió Magazin novemberi számában interjú olvasható Ferenczi I. Szabolccsal, a MOL Románia ügyvezető igazgatójával, a gazdasági mellékletben a 18. székelyudvarhelyi őszi vásár mérlegét vonja meg László János szervező igazgató, a Székelyföldi Vállalkozók és Munkáltatók Országos szövetségének (SzVESz) új elnöke, Bába György a szövetség terveiről nyilatkozik. Találunk környezetvédelmi, egészségvédelmi cikket, biomagazint, műszaki újdonságok ismertetőjét, turisztikai összeállítást a Nyárádmentéről, élménybeszámolót Moszkváról, Góbé-termékként tekerőpataki sajtkülönlegességek leírását, kulturális tudósításokat, interjút Nagy Istvánnal, a Gaga Rádió igazgatójával, eszmefuttatást lelki egészségünkről Sebestyén Péter atya tollából. Sógor Csaba véleménye a Magazinról: "Nagy erénye és számomra különösen kedves, hogy a lapban békésen megférnek egymás mellett a helyes életmódról szóló tanácsok, a konyhai receptek, valamint a gazdasági és kulturális cikkekkel együtt az Európai Unióról szóló híradások is." b.d. Népújság (Marosvásárhely) 2012. február 2.NyilatkozatMi, a marosvásárhelyi magyar történelmi egyházak papjai és lelkipásztorai örömmel vesszük tudomásul, hogy tavaly megfogalmazott felhívásunk meghallgatásra talált: két Maros megyei magyar politikai szervezet megegyezett a polgármesterjelölt személyében. Hisszük, hogy a dr. Vass Levente körüli politikai egyetértés jó visszhangra talál a megyeszékhely lakosságának körében, és általa a szélesebb körű társadalmi összefogás egész Marosvásárhelynek élhetőbb jövőt biztosít. Hiszünk abban, hogy Marosvásárhelynek bölcs, előretekintő városgazdára van szüksége, aki konkrét fejlesztési tervekkel, kulturális örökségünk megőrzésével – szoros együttműködésben civil szervezeteinkkel és egyházainkkal – elősegíti lakóinak jólétét és itthon maradását. Az ilyen városvezetésnek köszönhetően nem költöznek el a város lakosai, a családok szívesen vállalnak gyermeket, fiataljaink helyben találnak megélhetési lehetőséget, és időseink megbecsülésben részesülnek. Ahhoz, hogy a megyeszékhelyen egy hiteles polgármesterjelölt állításával jó irányú változás vegye kezdetét, nélkülözhetetlen híveink összefogása. Meggyőződésünk, hogy az EMNT és az RMDSZ polgármesterjelöltre vonatkozó döntése jó döntés volt, kellő időben, és a város magyarságának érdekét szolgálja. Elvárjuk, hogy ez az összefogás a városi tanácsosi jelölőlistára is kiterjedjen. Dr. Vass Levente, fiatal kora ellenére, mind szakmai, mind civil tevékenysége során már bebizonyította, hogy keresztény erkölccsel, közösségi szellemben, felkészült szakmaisággal, alázattal, egészséges, határozott értékrenddel, egyenes személyiségként, hosszú távú fejlesztésekben gondolkodva képes városunk javáért dolgozni, és lakosait, magyarságunkat szolgálni. Arra kérjük történelmi egyházaink híveit, polgári felelősségtudattal támogassák dr. Vass Levente jelölését. Jelöltünk életére Isten áldását kérjük! Marosvásárhely, 2012. február 1-jén, a marosvásárhelyi történelmi egyházak lelkészei: 1. Balázs Ferenc római katolikus plébános, Szent Kozma és Damján-plébánia 2. Barra László római katolikus plébános, Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánia 3. Papp Béni Zsombor, Berekméri Melinda református lelkipásztorok, Cserealjai Református Egyházközség, Marosvásárhely 4. Dénes Előd, Dénes Katinka református lelkipásztorok, Marosvásárhely VII. Szabadság utcai Református Egyházközség 5. Lakatos Péter, Fekete Márton református lelkipásztorok, Marosvásárhely II. Gecse utcai Református Egyházközség 6. György Tibor római katolikus plébános, Szent Miklós-plébánia, Marosvásárhely 7. Ötvös József, Henter György református lelkipásztorok, Marosvásárhely I. Vártemplom 8. Kántor Attila-Béla, Szabó László református lelkipásztorok, Marosvásárhely V. Felsővárosi Református Egyházközség 9. Kecskés Csaba unitárius lelkész, Kövesdombi Unitárius Egyházközség, Marosvásárhely 10. Lőrincz István református lelkipásztor, Marosvásárhely III. Alsóvárosi Református Egyházközség 11. Lőrincz János református lelkipásztor, Marosvásárhely X. Kövesdombi Református Egyházközség 12. Nagy József-Levente református lelkipásztor, Marosvásárhely IX. Tulipán utcai Református Egyházközség 13. Nagy László unitárius lelkész, Marosvásárhely Bolyai téri Unitárius Egyházközség 14. Oláh Dénes római katolikus plébános, Keresztelő Szent János-plébánia, Marosvásárhely 15. Orbán Dezső református lelkipásztor, Marosvásárhely VI. Meggyesfalvi Református Egyházközség 16. Papp László római katolikus lelkipásztor, Marosvásárhely 17. Papp Noémi evangélikus lelkipásztor, Marosvásárhely 18. Sebestyén Péter római katolikus plébános, Szent Imre-plébánia, Marosvásárhely 19. Szász Zoltán református lelkipásztor, Marosvásárhely IV. Szabadi úti Református Egyházközség 20. Szénégető István római katolikus plébános, Remete Szent Antal-plébánia, Marosvásárhely 21. Szőcs László SJ jezsuita házfőnök, Marosvásárhely Népújság (Marosvásárhely) 2012. április 20.Az élet igazságait keresveBeszélgetés Sebestyén Péter marosvásárhelyi római katolikus lelkésszel világi és vallásos szféra találkozásairól Az ökuménia azt jelenti, hogy meglátjuk a jót, a szépet a másikban, és azt átvesszük, akár azért, mert a mi hitünkből hiányzik, akár azért, mert felismerjük benne az értéket, mondja római katolikus lelkész beszélgetőtársunk, aki azt vallja, hogy az ökuménében akkor lehetünk mindkét oldalon, ha elsősorban a sajátunkat vesszük komolyan, és azt mint értéket, mint gazdagságot kínáljuk fel, nem azért, hogy a másikat elnyomjuk, hanem azért, hogy azt az övé mellé helyezzük. Sebestyén Péter több könyvben elmélkedik ezekről a témákról – munkái keletkezéstörténetéről is kérdezzük. Legutóbb két kötete jelent meg, a Kincs mélyre ásva. Biblikus gondolatok és a Gördeszkán a mennyországba. Melyek az előzményei ezeknek? – A Kolozsváron megjelenő katolikus hetilapban, a Vasárnapban már több mint egy éve biblikus gondolatokkal jelentkezem, a heti igerész magyarázataival. A katolikus egyház liturgikus beosztása szerint hároméves ciklusra vannak felosztva a szentírási könyvek, amelyeket vasárnap magyarázunk, prédikálunk, amelyekre épül a liturgia. És az első év van ezidáig készen, ennek a termése a Kincs mélyre ásva című kötet. Kiknek szánja ezt? – Elsősorban a hívőknek, de azoknak is, akik nem jutottak el a templomba, vagy lemaradtak valamelyik vasárnapi prédikációról, habár a világhálón is folyamatosan követhető. Ami az előbbivel rokonítja a második kiadványt, a Gördeszkán a mennyországba című esszégyűjteményemet, az az a tény, hogy majdnem fél évig párhuzamosan futott a két írássorozat. A szóban forgó kötetem írásai a Központ című vásárhelyi hetilapban jelentek meg egy éven keresztül, 2009–2010-ben. Úgy gondoltam, összegyűjtöm egy kötetbe, mert tematikájában teljesen elüt a templomi szóhasználattól, hiszen világiak számára írtam, az a fajta sorozat, amely próbálja megértetni a laikusokkal, hogy életünk minden rezdülése valahogyan Isten jelenlétében zajlik, és kötődik a hitünkhöz. Ezért próbáltam olyan témákat is feszegetni, amelyek talán nem férnének bele egy klasszikus prédikációba. Így, a szószéket meghoszszabbítva, az esszé műfajában próbálom szembesíteni az embereket az örök igazsággal. Melyek azok a világi témák, amelyek egy katolikus lelkészt leginkább foglalkoztatnak? – Engem minden érdekel, ami jó és ami közelebb visz a felebaráti szeretetben a másik emberhez, illetve ami elősegíti az ember örök üdvösségét. Ilyen szempontból a világ jó, a Jóisten jónak teremtette, még akkor is, ha becsúszott az eredendő bűnre hajló természetünk, amely, bizony, elront dolgokat. Ezért mondhatom azt, hogy ezek a témák, kissé elkoptatott klisével élve, az úton hevertek, illetve a hétköznapjaink különféle vetületei, a pénztől a lelkiségig, a betegségtől és médiától a politikáig, megtalálhatók bennük. Van-e olyan, ami jobban érdekli? – Ami tényleg foglalkoztat, az a minden mögött rejlő igazság. A nagybetűs Igazság, Istennek az Igazsága, amely Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá. Ennek a fényében olyan témák érdekelnek, mint a család, a pénz, a hatalom, a konfliktus, a betegség. Mind e köré próbálom csoportosítani, oly módon, hogy akár egy újsághír, egy pletykafoszladék vagy életmentő esemény mögött fellelhessem azokat a transzcendens távlatokat, amelyek elgondolkodásra késztetik az olvasót. És úgy gondoltam, hogy érdemes ezeket hosszabb formában, sorozatban is kifejteni, mert sokszor úgy tűnik, mintha csak pletykálnánk róla szűk családi körben, vagy a kocsmában beszélünk egymás között, baráti társaságban, esetleg a bulvármédia mint szenzációt tálalja, de közben az igazságot nem érintjük, nem merészkedünk mélyebbre. Arra vállalkoztam e kihívás nyomán, hogy megkíséreljem lehántani a felszínt, egy kicsit az evangélium fényénél tegyem helyére a dolgokat, lehetőleg mellébeszélés nélkül, ha kell, tisztázzam a félreértéseket és közhelyeket is. És közben az is kiderült számomra, hogy az esszé nem más, mint a lélek szabad szárnyalása, műfajilag is, azt mondják a szakemberek, az értelemnek, a szellemi önállóságnak, a szabadságnak a műfaja, egyfajta értekező próza. És ebbe minden belefér, ráadásul személyes hangvételű, tömör. Sebestyén Péter (1968, Csíkszentmihály) Római katolikus lelkipásztor, esszéíró. Elemi iskoláit Csíkszépvízen végezte, a gimnáziumot Csíkszeredában, majd tizedik osztálytól Gyulafehérváron, a kántorképzőben tanult, az akkori kisszemináriumban érettségizett. Teológiai tanulmányai elvégzését követően 1992-ben szentelte pappá Bálint Lajos megboldogult érsek. Rövid ideig Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában és Gyergyóremetén szolgált, 1997-től önálló plébános lett Erdőszentgyörgyön, 2006-tól Marosvásárhelyen, a Szent Imre egyházközségben teljesít szolgálatot. Rádiós műsorait és sajtópublikációit szerkesztette könyvvé, tizenkét év alatt ugyanannyi kötete jelent meg, köztük egy népdalszöveg-válogatás is. A Gördeszkán a mennyországba ellentéte a másiknak, hiszen a kincs a mélyben van, a gördeszka pedig, még ha a mennybe is visz, a felszínen marad. Ön egy gördeszkás lelkész? – Ezt majd a kritikusok eldöntik, hogy milyen lelkész vagyok, illetve a Jóisten tudja. Igyekszem a kincseket kiásni a mélyből, miközben a saját utamat járom a rámbízott közösségben, és ez az út, ha kacskaringós is és gördeszkán is hordoz, azért a mennyországba vezet. Ennyiben összekötődik a kettő. Időrendben a korábbi keltezésűek a „gördeszkás kincsek”, mint a mélyen zajló kincsásás nagyrésze. Amit ott kamatoztattam stílusban, gondolkodásmódban, azt most a biblikus gondolatokban tovább lehet követni, ha nyitott szemmel olvas az olvasó. De visszakanyarodva a gördeszkához: számomra mindig sokat jelentettek a tömör publicisztikai írások, akár tárca, akár novella, ahol egzisztenciális kérdéseket érint az író, olyan szinten, olyan stílussal, szép nyelvezettel, amely rám is nagy hatással van. A lényeg, hogy hétről–hétre készülni kellett, újabb és újabb témákat kellett felkutatni és kiásni a mélyből, és ez nem más, mint a hitem örömét megosztani másokkal. Úgy érzem, hogy az elmúlt évtizedek alatt összegyűjtött kincseket ezeken a témákon keresztül tudom átadni, mint a hit örömét, mint életigazságokat, és talán másoknak is segíthetnek hitük elmélyítésében. Egy kicsit érthetőbbé tettem a saját hitemet, kicsomagoltam azokat az elvont dogmatikai igazságokat, amelyeket több mint tíz éve folyamatosan sugároz a Marosvásárhelyi Rádió, azok a prédikációk szintén ilyen terepgyakorlatot jelentettek. De merem állítani, hogy ez a kötet egyfajta lezárás és egy új kezdet is, ami az íráspróbálkozásaimat illeti, mert teljesen más műfajt, más szintet képvisel. Említette, hogy húsz éve lelkész. Mikor döntötte el, hogy lelkipásztor lesz? – A Jóisten döntötte el hamarabb, mert a szüleimen keresztül kaptam az első impulzust gyermekkoromban Csíkszépvízen, ahol édesanyám templomi szolgálatban kántorként, majd később sekrestyésként szolgált, édesapám a templom kórusában énekelt. A templomi liturgia, légkör nekem második otthonom volt. Természetesen a nevelésünk idején is bíztattak, hogy tanuljatok, fiaim, és a három fiúból aztán én lettem pap, a középső bátyám kántor lett, a legidősebb otthon gazdálkodik. Mindhárman megjártuk a gyulafehérvári teológiai intézetet, tehát a kántoriskolát. Amikor el kellett döntenem a hetedik–nyolcadik osztályban, hogy mi leszek, hiszen gyakran faggatak felőle, volt, amikor azt mondtam, milicista akarok lenni, mert szerettem azért a rendet is. Másfelől lelkem legmélyen tudtam, hogy nekem itt a helyem, és soha nem tevődött fel komolyan a kérdés, hogy más legyek. Nekem ez az életem, nem voltak soha hivatásbeli kételyeim, se kísértéseim, hogy váltsak vagy meggondoljam magam. Az elején inkább attól tartottam, hogy nem ütöm meg a mércét, mert tisztában voltam vele, milyen magas intellektuális követelményeket támasztanak a vizsgák. Ez azt jelenti, hogy nem is mérlegelte, miről kell majd lemondania? – Így van. A hivatás olyan, mint a szerelem, érte mindent vállal az ember, a szívével gondolkodik, az agyával szeret, és fordítva. A papi hivatásban számomra soha nem a lemondások jelentették a fő problémát, azok a velejárói voltak legfeljebb, nem mondom, hogy ezzel könnyebb volt, néha fogcsikorgatva megy át az ember az ilyen kríziseken, de mindig az lebeg a szeme előtt, hogy aki hívta, annak válaszolnia kell, és ha már egyszer az alapvető döntést meghozta, akkor az lendíti előre, segítséget is ad. A papi szentségben Isten ad egy külön állapotbeli erőforrást, olyan segítséget, hogy az ember ki tudjon tartani, meg tudjon felelni annak, amit megfogadott, Istennek ígért. Ez működik a jó házasságban is, ez viszi előre még a konfliktusok ellenére is a kapcsolatot. Ilyen szempontból a papi hivatásomban is állandóan csak hívott újból és újból a Jóisten, és előrelendít, sőt, a kihívások által meg is erősít, mondván, így is szeretlek, segítlek és veled vagyok. Hogyan látja húsz éves tapasztalattal a háta mögött, a mai felgyorsuló világban az emberek hite erősebb-e vagy gyengébb? Egyáltalán szükség van-e a hitre? – Azt látom, hogy mindenki érzi a hit szükségességét, ki így, ki úgy próbálja a hiányt betölteni. A hagyományosan vallásos ember általában a templomi közösségben, a liturgiában találja meg, a kevésbé hívők, akik fiatalkoruk után egy kicsit elhanyagolják a hit dolgait, meglazítják kapcsolatukat az Istennel, azok esetleg ünnepi keresztényekké lesznek, néha-néha nosztalgiából erősítik meg magukat. Ismét egy másik réteg az értelmiségieké: ők a keresők vagy inkább csalódottak rétege, akiknek nemcsak az élmény fontos, hanem az értelmi meggyőződés, és ez a személyes kapcsolatokon keresztül működik. Ezért tartom fontosnak, hogy közösségek legyenek akár az egyházközség határain túl, az életben, ahol természetes legyen hitről, Istenről beszélgetni, megosztani egymás között a tapasztalatainkat. Én nem nevezném hitvitának, de mindenképp fórumok kellenének, akár a közéletben, akár egy rádióstúdióban, ahol ne csak a hétköznapi életünkről, a pénzről vagy az időjárásról, a politikáról beszéljünk, hanem életünk alapvető kérdéseiről is. Én ebben szeretnék segíteni a magam módján, kézbe adva azokat a felismeréseket, azokat a már helyettük is megrágott igazságokat, amelyek segítenek ebben, azért, hogy valóban őket is érdekelje. Mert hiszem, hogy mindenkinek szüksége van hitre. Mi a véleménye az ökuméniáról? – Az ökuménia elsősorban a keresztények egységéről szól, és nem a vallások egy tégelybe való egybekotyvasztásáról. A más vallásúaknál is azt keressük, ami összeköt, összefog, Isten teremtményei vagyunk, a bennünk lévő jó alapvetően azonos. Az ökuménében akkor lehetünk mindkét oldalon, ha elsősorban a sajátunkat veszszük komolyan, és azt mint értéket, mint gazdagságot kínáljuk fel, nem azért, hogy a másikat elnyomjuk, hanem hogy azt az övé mellé helyezzük. Gondoljunk csak a vegyes házasságokra, ahol katolikus, református, unitárius, evangélikus él egy családban. Na mármost, leghamarabb ott kellene megélnie egy hívő embernek az ökuméniát, hogy legyen nyitott a másik másságára, közben nem adva fel a sajátját. Ismerje meg az övét, értékelje és tegye mellé azt is, ami esetleg onnan hiányzik, vagy ami úgy tűnik, hogy a másikéban is megkapó. És ezért adjon hálát a Jóistennek. Csak nyerhetünk az ökuménia által. Ha felszínes marad és udvariassági szinten mozog, akkor üres, és tényleg nagyon könnyen csupán reklámszöveggé válik, aminek nincs súlya, értéke, nyoma életünkben. De ha komolyan vesszük, ahogy ebben a városban is az imahéten nagyon szépen kiviláglott, akkor értékteremtő, felemelő. Hogy a lelkük mélyén mi zajlik, nem tudom, de merem remélni, hogy előbb-utóbb az átlag hívők lelkében is mozdul valami azáltal, hogy bátran kinyitja a másik ember templomának ajtóját is, együtt imádkozik és elfogadja, hogy így is lehet imádkozni, és milyen jó, hogy annyi út visz Istenhez, és mindegyik közelebb tud vinni, ha szeretet van bennünk. Számunkra Jézus a mérce, és ha minden felekezet Jézushoz méri magát, akkor érdemes megélni az ökumenét, és ezért dolgozni. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2013. június 15.A Toll védelmeÖtödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál. (A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.). nszi Népújság (Marosvásárhely) 2014. február 6.Lelki útravalók Péter pátertőlSebestyén Péter csíkszentmihályi születésű, Marosvásárhelyen élő római katolikus lelkipásztor Tüzet hoztam! című kötetét mutatták be csütörtök délután a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában tavaly megjelent kötetet Bács Béla János ismertette és beszélgetett a szerzővel, valamint az utószót jegyző Balog Lászlóval, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Egyetem Könyvtárának igazgatójával. A most bemutatott kötetet két másik kötet előzte meg. „Három évvel ezelőtt a Vasárnap katolikus hetilap felkért, hogy leírt igehirdetést szolgáltassak, így került sor erre a munkára, és így született ennek a munkának a befejező kötete. Leírni nyilván nagyobb felelősség, és az ember megfontoltabb, amikor ír. Amikor leírjuk, jobban megfontoljuk, jobban csiszoljuk a szavainkat, jobban közelíthetjük az Igazsághoz a mondandónkat. Sokszor a leíratlan prédikáció is pongyolává teheti a szentbeszédet. Mikor leírjuk, kitakarítjuk a fölöslegeket. Kosztolányi mondja, akkor kezdődik a tollforgató, amikor mer önmérsékletet gyakorolni, meri akár felét is kihúzni és újrafogalmazni önmagát” – osztotta meg portálunkkal Sebestyén Péter. A kötet tematikájában nagyon sokrétű, szerteágazó, attól függően, hogy mint mondta, az adott vasárnapon Jézus miről szól, milyen formában szól hozzánk, érint meg. „ Minden igehirdetésben igyekeztem időszerűvé, aktuálissá, frissé tenni azt az üzenetet, amit én a lélek segítségével ki tudtam olvasni a készület során. A csendes készülődések, átimádkozott napok, utánaolvasás, továbbá a biblikus felkészültségtől kezdve az anyanyelvi igényesség is benne van. A hálától az adakozásig, a munkától a szenvedésig az életnek az alapkérdései sorra kerülnek. Fontosnak tartom, hogy aki rendszeresen jár szentmisére, az vigyen valamit magával haza. És azért gondoltam, hogy ezeket ilyen formában örömmel adom kézbe azoknak is, akik ritkán járnak, vagy akik otthon ültek, vagy akik lemaradtak éppen.” Elmondása szerint a már több mint 15 éve a Marosvásárhelyi Rádió Hit-vallás rovatának külső munkatársaként megízlelte, hogy mit jelent a kimondott és a leírt szó súlya, amikor az Igazságról szól. „Képzett teológiai eszmefuttatás, ugyanakkor közérthetőség, ízes mondatszerkesztés, sok helyen retorikai leleményesség, játékosság, nyelvi és székely humor, optimizmus és empátia a legfőbb összetevője ennek a kötetnek is. (…) Sebestyén Péter szövegei úgy konstruálódnak, az egyes szövegek narratívái oly módon tárják fel a szerzői szándékot, hogy azokat hétről hétre a legegyszerűbb, egyetemi padokat nem koptatott emberek, katolikus hívek és Istent hívők, másképp gondolkodók, más vallásúak, kételkedők és hitetlenek is befogadhatják” – véli a kötetről Balog László. A kötet szerzője szerint a tűz mindannyiunkban ott van, csak le kell fújni a parazsat róla. „Jézus mondja: Tüzet hoztam! Ez mintha ellenkezne azzal, hogy máskor békét hirdet. De ebben az esetben a tűz nem a rombolást jelenti, hanem a belső égést, a lelkesedést, a perzselő erőt. Én, hogy hazahoztam az Evangélium leírt magyarázatait, ezzel kicsit fel is akarom lelkesíteni, ébren tartani azokat, akik olvassák. Csak az tud lángra lobbantani mást, aki maga is lángol. Nekem kicsit a karrakterem is ilyen, és úgy tartom, hogy amikor az emberből a tűz kihunyt – ez a szeretetre és a hivatásra is érvényes –, akkor vége. Isten tüze ég bennünk, táplál, erősít, nem éget el. És merjünk belemerítkezni ebbe a tűzbe, ezért is merem nyugodt lélekkel lelki olvasmánynak ajánlani ezt a könyvet!” Péter Beáta Székelyhon.ro, 2014. augusztus 26.Hívő hazafiságAmióta az erdélyi médiában a kelleténél is nagyobb hangsúlyt kapott a marosvásárhelyi Unirea líceum visszaszolgáltatásának ügye és ennek kapcsán a katolikus egyház iskolaalapító szándéka, az ezt követő polémiában rosszmájú és a valóságtól elrugaszkodott vélemények és vádak törtek felszínre újfent. A szokásos gumicsontok – ti. hogy a katolikus egyház nem magyar, világpolgárokat nevel, a Vatikánból irányítják, elárulta a csángókat, nem tesz semmit nemzeti összetartozásunkért és megmaradásunkért, feladva a küzdelmet mintegy elárulja nemzeti közösségünket… stb. – mellett újabbakkal is előálltak a szolgálatos fröcskölődők. Azt állítják, hogy az egész Szent István-i mű magyarellenes volt, István királyunk kiirtotta az ősmagyar kultúrát, és ezzel nemzetünk vesztét okozta. Vajk kultuszát pedig – mondják – a Habsburgok kezdték „terjeszteni”, hogy hatalmukat megalapozzák… Ezek már annyira igazságtalan és minden realitást nélkülöző vádak, hogy azóta is azon töprengek: hogy lehet valakiknek kétezer év egyetemes, ezer év magyar kereszténység után ilyen sötétség a lelkükben. Próbálom a fájdalom és az elkeseredettség, a butaság és a rosszindulatú csőlátás miatt elvakult „érvek” okait keresni, vizsgálni, elemezgetni, de tulajdonképpen belőlem is kérdések törnek fel. Nem történelmietlen kérdések ezek, hanem önazonosságunkat firtató, mindannyiunktól becsületes, őszinte választ váró kérdések. Ilyenek pl., hogy: mi köze a nemzetnek az egyházhoz? Mi a fontosabb, a hazaszeretet vagy a hit? Melyik melyikre épül? Hogyan élhető meg a hívő hazafiság? Hogyan lehet összeegyeztetni saját nemzetem és más nemzetek szeretetét? Ebben a széthulló, minden szellemi alapot megkérdőjelező szabadelvű világban a globális agymosásra vagy a kisebbségi sorsra csak szélsőségekkel lehet reagálni? Itt Erdélyben mindig gond, hogy melyik egyházak „magyarabbak”: a protestánsok vagy a katolikus, ill., hogy a katolicitás s az ortodoxia teológiai közelsége nincs-e hátrányára a nemzeti identitás megőrzésének… Egyáltalán jogos, szabad ezt a kérdést így feltenni? Hogyan lehet szórványban, elnyomásban úgy megélni a hitet, hogy nemzeti identitásunk ne sérüljön? Biztos, hogy sok sebből vérzünk. Látjuk, tapasztaljuk, hogy Európa elöregszik, kereszténysége is kifáradt, a gyorsuló világ húz el mellettünk, miközben hagyományaink, templomaink, életterünk kiürülőben. Eközben az anyaország kereszténysége, de a többi európai keresztény ország hívő népe is identitásválságban szenved, felhígult, átalakult. Erdélyi viszonylatban meg keresztre szegez minket a beolvadás veszélye, a kivándorlás, a munkahelyek hiánya, a fiatalok jövőkép nélkül elbátortalanodnak; s mintha a keresztény egyházaknak sem lenne mondanivalójuk, vagy inkább a jelenlétük, a kovász szerepük erőtlen. A politikai vonatkozásokról most nem is ejtek szót. Azzal már tele van a hócipőnk. Sajnos. Mi sem kézenfekvőbb, mint hogy egymás ellen acsarkodjunk, s amit az elmúlt évtizedek csendes megújulása, ökumenikus próbálkozásai is elindítottak, lélektől lélekig, abba most ilyen durva hitetlenséggel beletaposunk. Eltűnődöm, mi lenne nemzetünkből nyelvemlékeink, költészetünk, irodalmunk, a gregorián zenekultúra, a csodálatos építészeti és kulturális remekművek nélkül? XVI. Benedek pápa nem hiába kérdezte: „Mi maradna Európából, ha elvennék belőle azt, amit a kereszténység hozott létre…” Menjünk tovább: mi maradna a Kárpát-medencéből, Erdélyből, városainkból és falvainkból, templomaink, egyházi, kulturális értékeink nélkül? Ha az egyház nem lett volna a nemzet mentsvára háborúk, elnyomások idején, ha nem lett volna kovásza a társadalmi fejlődésnek, túléltük volna-e eddig is? Mi tartotta a lelket Hunyadi Jánosban, Kaszap Istvánban vagy épp Márton Áronban, hogy nem adta be a derekát az erősebb nyomása ellenére? Ha Márton Áron a kompromisszum jegyében beköltözött volna Bukarestbe, akkor most nem magyarul írogatnánk s beszélnénk. Nem nemzetmegőrzés, amikor írni-olvasni, értelmiséget kiképezni csak a szerzetesek voltak képesek, akiknél királyok és hadvezérek nevelkedtek? És sorolhatnánk hosszasan a nemzetmegőrzés gesztusait a jelenkorban is: Böjte Csaba egész mozgalma nemzetmegőrzés. Mert nem a saját hobbija a gyermeknevelés és mentés, hanem egyszerre evangéliumhirdetés és nemzetépítés. Egyház szavunk azt súgja, hogy éljünk benne: egy házban valamennyien, egy szívvel, egy lélekkel, egy kenyéren. Mint egy család. Az őskeresztények módján. Módján, mert ugyanúgy már nem tehetjük. Különböző képességeink vannak: Pál Feri előadásaira ezren járnak, Bíró Lászlóéra csak több százan, mert neki nincs akkora terme, mindegyiknél tömegek gyónnak, kérnek lelki vezetési tanácsot. Bírónak ’Szerelmes Hittanja’ is van olyanoknak, akik még nem jegyezték el egymást, még csak „gondolkodnak”. Barsi Balázs húsvét előtti konferenciabeszédeit zsúfolt templomokban tartja, ált. Bp.-en, sümegi lelkigyakorlataira csak hosszú előjegyzés után lehet eljutni. Hofher József SJ gyalogos-kirándulós lelkigyakorlatai is roppant népszerűek. Ha már lelkigyakorlat: a Manréza egész évben telt házas. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az egész országot behálózza, és igényes rendezvényeket szervez. A helyi csoportok persze megülik tagjaik névnapjait. A cserkészek is ugyanezt teszik, és őket kizárólag világiak vezetik. Sokfelé van újra búcsú: lelki épüléssel, gulyással és kirakodóvásárral. Számos egyházközségben van kórus, táncház, újság, családcsoport, babatorna, általában valamelyik pedagógus kismama csinálja. Ádventi koszorú: karácsonyi vásár, csak saját készítményeket lehet kitenni. Pásztorjáték: ovisok, fölnőttek. Sok helyen van egyházközségi csapatok kispályás focibajnoksága. Hosszasan lehetne idézni – akkor is, ha ennek egyesek számára nincs „hírértéke” –, a sokféle faluünnepet, kopjafa- meg keresztállítást, tárgyi örökségeink megérzéséért vívott küzdelmüket, sokszor egészségük árán is (emléktáblák, templomépítések, családok megsegélyezése, szegény diákok taníttatása, alapítványok működtetése stb.). Említhetnénk a sokféle tábort (tánc-, önismeret, bibliás, családos, lelkigyakorlatos), lelkiségi mozgalmakat, ahol nemzeti és emberi öntudatra, érettségre nevelik egyházaink az ifjúságot és a felnőtteket egyaránt. És a szüleink idejében alakult legény- és leányegyletekről, a Kalot- és Kalász-mozgalmakról még nem is beszéltünk… Ez a fölsorolás talán kimerítő volt, de mégsem az: még rengeteg lelemény színesíti egyházaink életét. Akár lebontva felekezetekre, gyülekezetekre is. Egy részük a paptól függ, más részük a hívektől. Hasonlít Isten országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt keres – mondja Jézus. Tehát a kereskedő hasonlít Isten országához, a gyöngyök pedig mi vagyunk! Azok vagyunk, tényleg? Egyszerre fontos a test és a lélek: magyarságunk és hívőségünk. A keresztény hit nemesíti meg a vért, és nem fordítva. A nyers erőt, büszkeséget helyes irányba, a jó felé kell terelni. Már édes anyanyelvünk is jelzi, hogy identitásunk szellemi alapokkal bír. Ha nem hatja át nemzeti létünket a keresztény szeretet, most is csak vadak, pogányok vagyunk, akik a másikban ellenséget, veszélyforrást látnak. Urunk Jézus nem ezt akarja. Meg kell nézni, ő hogy élte meg zsidóságát, népéhez tartozását. Mikor vált eggyé vele, mikor tudott felülemelkedni belőle anélkül, hogy megtagadta volna. Szánalmas, amikor magyarságunkat és egyházunkat, hívő magyar voltunkat kijátsszuk egymás ellen. Ebből mindkettő vesztesen kerül ki. Az alapkérdés tehát az, hogy milyen szellemi kisugárzásra vagyunk képesek. A haza adottság, a hit kegyelem. Hitemmel ismerem fel adottságaimat, s felelős vagyok, hogyan, mire használom azokat. Őrizni és művelni a földet, ez egyszerre lelki, szellemi feladat. Számba venni a kincseket, fényesíteni, gyarapítani és továbbadni az értékeket, tenni a jót, szeretni a másik embert. Ezt csak hittel lehetséges. Az egyház sem a „levegőben lóg”, mint ahogyan a haza sem csak a „magasban van”, hanem a konkrét nemzet lelkébe ágyazódik bele. Azt termékenyíti meg. Ezt ismerte fel Szent István, ezért látta meg fennmaradásunk garanciáját a nyugati rítusú kereszténységben, habár a másikat is ismerte. Bölcs döntése az évszázadok folyamán nem csak politikailag igazolódott be. Nemzet ott van, ahol (lelki) közösség van. Közösség ott, ahol azt valami anyagin, földin túli idea, eszmény, tapasztalat összetartja, egybefogja. Ezt teszi a kereszténység. Megnemesíti és célt ad a természetes adottságnak, hogy magyarnak, székelynek születtünk. Beoltja szeretettel, hittel, bizalommal, szárnyakat ad neki. Mint minden nemzetnek. Isten virágoskertjében egy gyönyörű, illatos virág vagyunk, páratlan tulajdonsággal, egyedi feladattal, akárcsak a többi nemzetek virágai. Ezt a célt kell észrevennünk, felismernünk, megélnünk még ellenszélben, kisebbségben, nem mindig kedvező politikai széljárásban is. Egyéni és döntési szabadságunk sose kerülhet szembe közös felelősségünkkel, amelyet hazánk, nemzeti hovatartozásunk iránt viselünk. Kincseinket közösbe téve mutathatjuk meg az egység, az összetartozás erejét. Nem valakik ellen, hanem valamilyen cél, az üdvösség érdekében. Az első keresztények sem tagadták meg soha nemzeti hovatartozásukat, sőt erősítették a nemzet egységét, sajátosságát. Később, a missziók idején, a „pogány” európaiak a legerősebb földrész nemzetállamai lettek, ugyancsak a keresztény lelkiségnek köszönhetően. Tehát a kérdés inkább az, ki, mi akarja az elkereszténytelenedést bennünk? Hisz az akarja lerombolni nemzeti hovatartozásunkat is. Nos, ez ellen kell közös erővel küzdenünk. A bennünk vagy másokban lévő gonoszság képes szabadsággal, lazasággal, kötelék és kötöttség nélküliséggel álcázni ártó szándékát, miközben azt harsogja: nem kell Isten, nem kell egyház, nem kell törvény, nem kell lelkiismeret. Hisz életünk egy nagy buli, élvezzük hát!… A pénz, a politika vagy a hatalom minden problémát megold. Szent István idejében is ez a közbeszéd járta, ezt a társadalmi vákuumot kellett kitölteni. Az Unirea líceumban létesülő katolikus gimnázium névadója, II. Rákóczi Ferenc zászlóbontása idején még egységben volt a HIT és a HAZA, a NEMZET és az EGYHÁZ. A zászlóra is felíratott latinul: „PRO PATRIA ET LIBERTATE CUM DEO”. Ezt a CUM DEO-t igyekszenek ma letörölni és elfeledtetni azok, akik úgy tartják, hogy a vallás magánügy, és hit nélkül is elboldogul, aki hazát keres. Holott a haza fogalmában benne van a ragaszkodás kollektív élménye. „Sokan vallják, hogy egy közösség szinte vallásos megnyilvánulása a hazaszeretet és a testvériség. A himnikus felszólítás: »Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar« azt a szent követelményt állítja elénk, amit a keresztyén hit így fogalmaz: »Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Az Úréi vagyunk.« Ez a hit már gyermekkorban kezd kibontakozni, megfelelő nevelés által életértelmezéssé, később világnézetté bővülni. Az egyház az a hely, ahol istenismeretünk és emberszeretetünk úgy összekapcsolódik, hogy fel sem merül az elválaszthatóság. A nemzet pedig „nyelvében él”. Az édes anyanyelv közössége alkalmat kínál arra, hogy a kollektív nemzettudatot kortársainkkal együtt éljük meg úgy is, mint hazaszerető polgárok és egyháztagok. Akinek nincs ilyen részesedése, az idegen marad, sajnálatra méltó, és csak krisztusi szeretettel hozható közelebb. Ezért hirdetjük az Úr Jézus hívogató szeretetét, hogy legyen része az elidegenülteknek is az Ő váltsághalálának áldásaiban” – mondja dr. Horváth Barna nyugalmazott miskolci teológiai tanár. Mintegy summázva a hívő hazafiság lényegét. Mert jó hazafi csak jó keresztény lehet. Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, plébános Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 13.Ünnepel a Maros megyei magyarságA magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 167. évfordulóján a legtöbb Maros megyei magyarlakta közösségben megemlékezéseket szerveznek. Szovátán már pénteken elkezdődik az ünneplés, 17 órától a Sófalvi Illyés Lajos Általános Iskola diákjai mutatnak be ünnepi műsort a Domkos Kázmér Művelődési Házban. Vasárnap az ünnepi istentiszteletek után 15 órától közös ünneplésre, felszólalásokra, koszorúzásra kerül sor az 1848-as hősök kopjafájánál, a Városháza udvarán. Ezt követően a tömeg felvonul a fürdőtelepre, ahol a Petőfi-parkban koszorúznak a költő szobránál. Nyárádszeredában is pénteken ünnepelnek a Deák Farkas Általános Iskola tanulói és a hozzájuk csatlakozó érdeklődők: 11 órától Szász Károly lelkész-forradalmár sírjánál koszorúznak, 17 órától a művelődési házban mutatnak be zenés-irodalmi műsort és fellép a Bekecs néptáncegyüttes is. Vasárnap délben az istentiszteletek után Deák Farkas főtéren álló szobránál koszorúznak, míg az andrásfalviak Deák Farkas sírkertjébe vonulnak. A városhoz tartozó Székelytompán is délben koszorúznak a szabadságharcban elesett tizenegy helyi hős emlékművénél. Erdőszentgyörgyön vasárnap 12 órától a parkban álló kopjafáknál koszorúznak, majd a kultúrotthonba vonulnak, ahol ünnepi műsorra kerül sor. Marosludason pénteken 16 órakor a Petőfi-szobornál koszorúznak, majd a művelődési házban lesz ünnepi műsor, 18 órától a Jumbo vendéglőben Magyar Estet tartanak. Szászrégenben az Eugen Nicoară Ifjúsági Házban szombaton 18 órától kezdődő ünnepségen emlékeznek a magyarok. Csíkfalva községben vasárnap: Jobbágyfalván az ökuménikus istentiszteletet követően 11 órától a hősök emlékművénél emlékeznek és koszorúznak, Csíkfalván 12,30 órától, Nyárádszentmártonban14 órától koszorúznak az emlékműveknél, míg Vadadban 15 órakor hajtanak fejet a kopjafánál. Mindenik helyszínen fellép a Nagy Ferenc Férfikar is. Nyárádgálfalván pénteken 12 órától emlékeznek és koszorúznak a Szentiváni Mihály Általános Iskolában a névadó reformkori politikus, író, költő szobránál, Szentháromságon vasárnap 15 órától emlékeznek a kultúrotthonban. Backamadarason a délelőtti istentisztelet után a kultúrotthonban mutatnak be ünnepi műsort, Szentgericén a templomokból kijövő felekezetek az iskola udvarán álló emlékműnél koszorúznak. Ákosfalván is az istentisztelet és szentmise után a faluközponti emlékműnél és kopjafánál koszorúznak, ugyanígy Nyárádszentbenedeken is a Ferenczy Júlia-emlékparkban álló kopjafánál koszorúznak és mutatnak be műsort az istentisztelet után. Kibéden vasárnap 18 órakor koszorúznak a faluközpontban álló emlékműnél, majd a kultúrotthonban mutatnak be műsort a fiatalok. Makfalván közös ünneplésre várják az MPP és RMDSZ híveit: 16 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, ezután bemutatják a nemrég megjelent Makfalva, a Dózsák faluja című könyvet, majd a templomkertben álló emlékműnél koszorúznak. Gyulakután a délelőtti istentisztelet keretében Gálfalvi László tanár tart előadást a szabadságharc koráról, majd a templomkertben koszorúznak a különböző szervezetek, ezután a kultúrotthonban vonulnak, ahol a polgármester köszöntője után az iskolások és a Szivárvány néptánccsoport mutat be ünnepi műsort. Havadtőn a 15 órától kezdődő istentisztelet keretében emlékeznek, majd a templomkertben álló kopjafánál koszorúznak, a kultúrotthonban pedig az iskolások mutatnak be műsort. Kelementelkén a 15,30 órakor kezdődő istentisztelet keretében lesz emlékműsor, majd a Simén-kúria falára tavaly visszakerült Petőfi- és Bem-plaketteknél koszorúznak. Vámosgálfaván a Fogarasi Sámuel Általános Iskolában pénteken tartanak emlékműsort a szabadságharc jeleneteinek bemutatásával, majd vasárnap délben, istentisztelet után a templomkertben álló kopjafánál koszorúznak. Búzásbesenyőben vasárnap délben a katolikus templomban emlékeznek a forradalmi eseményekre a helyi Gaudete kórus közreműködésével, 13 órától Kerelőszentpálon a katolikus templomkertben emlékeznek és koszorúznak, míg a szomszédos Magyardellőn szombaton 17 órától a kopjafánál. Marosvásárhelyen is megemlékezést szerveztek a magyar pártok Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros Megyei szervezete március 15-én délután 2 órától a Petőfi-szobornál szervezi meg ünnepi rendezvényét, ahol Sebestyén Péter római katolikus plébános és Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei szervezetének elnöke mondanak ünnepi beszédet. Fellépnek Csíki Hajnal színművész, a Gecse utcai Református Egyházközség Evangélium kórusa és Szőlősi Katalin népdalénekes. Tekintettel a közelmúlt marosvásárhelyi eseményeire és közhangulatára, valamint a magyarság közös fellépésének szükségszerűségére, ugyanakkor az egymás iránti bizalomépítés és az együtt ünneplés szándékának jegyében az Erdélyi Magyar Néppárt meghívta az RMDSZ és az MPP maros megyei szervezeteinek vezetőit, hogy vegyenek részt az ünnepségen. Ennek szellemében részt vesznek az EMNP és EMNT képviselői a Székely Vértanúk szobránál tartandó RMDSZ által szervezett ünnepségen. A Petőfi-szobornál tartandó ünnepséget megelőzően déli 12 órától Szántai Lajos budapesti művészettörténész Sas hátán garabonciás. Petőfi és a világszabadság címmel tart előadást a Bolyai-téri unitárius egyházközség Dersi János termében. Kokárdák készítésére ugyanitt nyílik lehetőség 12 és 13 óra között az Unitárcoop Alapítvány közreműködésével. Az RMDSZ által Marosvásárhelyen szervezett március 15-iki megemlékező programsorozat 12 órától kezdődik a Bernády-téren, a Bem-emlékplakett megkoszorúzásával. 16 órától kezdődik az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezetének központi rendezvénye a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél, ahol több kórus és dalárda együtt éneklésében szólalnak meg Kossuth-nóták, a Szózat és nemzeti himnuszaink. A kulturális műsort és ünnepi beszédeket koszorúzás követi. 18 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya díjátadó gálára. A díj elismerés és köszönet azoknak, akik az 1990. február 10-én megfogalmazott eszmék, értékelvek és célkitűzések mellett kitartottak, ezek szellemében végezték munkájukat és szolgálatukat. Az ünnepségen fellép Csíki Hajnal színművész, Trózner Kincső énekes, valamint két neves magyarországi előadóművész, Palya Bea és Szokalay Balázs tart rendkívüli koncertet. A belépés díjtalan. Gligor Róbert László Székelyhon.ro 2015. március 15.Portik: adjon kezet a magyar a magyarnakAz Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete a Petőfi-szobornál tartotta megemlékező ünnepségét. A rendezvényen az RMDSZ is képviseltette magát. Jóval a kezdés előtt a karhatalom emberei videokamerát helyeztek ki az utca túlsó oldalára. Petőfi Sándor Szabadság, szerelem című versének első soraival indította ünnepi beszédét Sebestyén Péter római katolikus plébános, aki arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy ezt a napot nagyon lehet szeretni, felekezeti hozzátartozástól és pártállástól függetlenül. Aztán feltette a kérdést: mennyire él bennünk vajon a lánglelkű költő szelleme, az Anyám tyúkja és a Nemzeti dal mellett vajon a többi verseit is ismerjük, tudjuk? Mit értünk szabadság alatt? – sorjázta a kérdéseket a szónok, aki szerint a Petőfi által vallásos áhítattal szeretett szabadság, az ő szabadságvágya nem a nyárspolgár szabadságvágya volt. Lukács Bence Ákos, Magyarország csíkszeredai konzulja Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét olvasta fel, majd népdalokat énekeltek a székely ruhás fiatalok. Nem lehet úgy ünnepelni Marosvásárhelyen, hogy ne jusson eszünkbe az öt napja esett jogsértés – figyelmeztetett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, aki a magyarság választott vezetőit vonta felelősségre, mert nem álltak a közösség mellé, holott nem csak a politikusoknak van szükségük a közösség támogatására, de a közösségnek is az ő támogatásukra – mondta. A lánglelkű költőről, szúrós tekintetéről, a magyar magyarral való kézfogásáról beszélt Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke, arra is kitérve beszédében, hogy a Néppárt részéről erős az akarat, hogy az előválasztásokon győztesen kikerülő közös jelölt minden marosvásárhelyi magyart képviseljen a polgármesteri választásokon. „Mi, akik itt vagyunk, lelkiismeret-furdalás nélkül akarjuk állni Petőfi szúrós tekintetét” – mondta a politikus. Antal Erika | Székelyhon.ro 2015. március 16.Petőfi üzenete a mánakÖsszefogással megszerezhetjük jogainkat Hatósági kamerák kereszttüzében szervezte meg idei ünnepségét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a marosvásárhelyi Petőfi- szobornál, ahol mintegy 250-en gyűltek össze. A szónoklatok sorát Sebestyén Péter plébános kezdte, aki arra keresett választ beszédében, hogy milyen értéke van ma a márciusi forradalomnak? Petőfi vallása a szabadság volt, és ezt híven követte mindvégig. Ezt a hitet kell követnünk ma nekünk is – mondta többek között, majd azokról a bátor asszonyokról szólt, akik a forradalmárok mellett álltak mindvégig, és tették a dolgukat hitük, elkötelezettségük szerint. Szendrey Júlia mindvégig nemzetiszín szalagot viselt, Kossuth Zsuzsanna forradalmi kórházban szolgált, Teleki Blanka nemcsak ápolt, hanem a szabadságharc elbukása után bújtatott is menekülőket, mint ahogy Leövey Klára is, aki Kufsteinben raboskodott. Az ő bátorságukból kell merítenünk, amikor síkra szállunk jogainkért. A Gecse utcai Kistemplom kórusa (karvezető: Bukovinszky- Csáki Tünde) Kossuth-nótákat adott elő, majd Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai magyar konzulátus képviselője felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét. Szöllösi Kata Kossuth-dala után Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke következett. Keserűen jegyezte meg, hogy Marosvásárhelyen, a fekete március helyszínén nem lehetett megtartani a székely szabadság napját. Bátorság és lelkierő kell ahhoz, hogy folytassuk küzdelmünket jogainkért, hiszen nincs érdemi előrelépés – mondta, majd megemlítette a fiatalok elvándorlását, amelyet nem lehet megakadályozni, a cigánykérdést, egyes közösségi jogainkat, amelyeket nem sikerült kivívni. Elvileg szabadok vagyunk, de folyamatosan szűkülnek közösségi és nyelvi határaink. Rajtunk kívül nem vívja meg ezt a csatát senki. Egyre kevesebben vagyunk, elmennek fiataljaink, vagy távol maradnak a közösségi élettől – mondta többek között, majd azzal zárta gondolatait, hogy "itt az ideje egy újabb forradalomnak, amely újraírja lelki és közösségi életünket". Csíki Hajnal színművész elszavalta Petőfi Sándor A világ és én című versét, majd újabb kórusmű után Portik Vilmos, az EMNT megyei elnöke szólalt fel, aki azzal a kérdéssel kezdte beszédét, hogy "mit szólna Petőfi, ha ma hús-vér emberként Marosvásárhelyen járna?" Ahhoz kell Marosvásárhelyen bátorság, hogy a magyar a magyarnak kezet nyújtson, hogy túllépjünk a "régi politikusok" megosztó szándékain. Két út áll előttünk: folytatni ugyanúgy, ami további "széttöre-dezettséghez" vezet, vagy próbáljunk meg összefogni. Hangsúlyozta: az EMNT azon lesz, hogy a marosvásárhelyi magyarság közös polgár-mesterjelöltet állítson – s ezért támogatják az RMDSZ által kezdeményezett előválasztásokat –, mert csak akkor győzhetünk, ha összefogunk. Csak egyetértéssel szerezhetjük vissza jogainkat, a magyarok, a székelyek szabadságát – mondta többek között Portik Vilmos. Miután a pártok és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a szobrot, a jelenlevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd mindenki békésen távozott a helyszínről. (erdélyi) Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 27.A vándorapostol nyomában – Könyvbemutatós zarándoklat Erdélyben és MoldvábanA két éve elhunyt jeles népzenekutatóra, a határokon túlra szakadt magyarok ügyeit felkaroló, magyarságukban őket erősítő bencés páterre, a „csángók apostolára”, Jáki Sándor Teodózra emlékező zarándokcsapat járt nemrég Erdélyben és Moldvában. Útjuk során bemutatták azt az emlékkönyvet, amelyet pap- és szerzetestestvérei, egykori tanítványai, barátai, tisztelői és szeretett csángómagyarjai írtak, felidézve a páter pótolhatatlan szolgálatát a határokon túl élő magyarság körében. A kötet népes szerzőgárdájához tartozó zarándokok, prof. dr. Polgár Tibor András (a kiadás mentora, az atya egykori tanítványa), Oláh István (az egri fertálymesteri testület képviselője, a páter vezette csíksomlyói búcsúi zarándoklatok szervezője) és Toldi Éva veszprémi tanár, újságíró (aki számos alkalommal résztvevője és tudósítója volt a páter missziós programjainak) május 14-16-a között mutatták be A vándorapostol című emlékkönyvet, és felidézték a páterrel való találkozásaikat útjuk állomásain, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Gyimesfelsőlokon és Pusztinán. Marosvásárhelyen az áldozócsütörtöki szentmise után a ferences templomban a plébános, Sebestyén Péter atya közösségében tartották a zarándokok az első bemutatót. Péter atya elmesélte, hogy az 1990-es évek elején, csíkszeredai káplán korában találkozott számos alkalommal Teodóz atyával, aki gyönyörű, tiszta énekhangján a felcsendülő népénekekkel magával ragadta a híveket, s papi társaságban is könnyen dalra fakadt és dalra fakasztotta környezetét is. Tisztelték azért is, mert ő járta ki, hogy a kacsikai búcsúban magyarul is mondhattak misét a csángó zarándokoknak, s kezdetektől ő vezette csángó testvéreit a Nagyboldogasszony napi búcsúba. Szerették őt, aki papokon is segített, gyakran személyes pénzadományaival is, emlékezett a plébános. Csíkszeredán a városi könyvtárban találkoztak a helybéliekkel a zarándokok Darvas-Kozma József atya szervezésében, ahová a futásfalvi plébános, Tifán Lajos is eljött. Lajos atya minden évben elkísérte Teodóz atyát a kacsikai búcsúba, a páter hosszú útjai során náluk szállt meg Futásfalván, s a helyi búcsúba is elvitte a csángókat mindig Sarlós Boldogasszony ünnepére. Csíkszeredán a városlakók számos emléküket osztották meg a zarándokokkal, hiszen Teodóz atya sokszor szolgált, előadást tartott közösségeikben. Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos atya volt a rendszeres szállásadója a páternek a Szent Erzsébet Líceumban, ahol sok-sok éjszakába nyúló beszélgetés, énekes együttlét részesei voltak. A „Vándorapostol” az iskola gyimesi és moldvai csángó növendékeinek is sokszor tartott előadásokat és megénekeltette őket. A zarándoklat csúcspontja kétségtelenül a csángóföldi Pusztina volt, ahol a legtöbbet apostolkodott a páter. Itt Nyisztor Ilonka népénekes, a helyi Magyarok Házának ének- és néptáncoktatója és a helybéli közösség meghívására került sor az emlékkönyv bemutatójára. A program a csángó kisdiákok szavalóversenyével kezdődött, majd ének- és néptáncbemutatóval folytatódott. Megható és megrendítő élmény volt a zarándokoknak látni, milyen nagyszerűen valósul meg itt a páter álma, a csángómagyar kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. A páter Moldvában (Kacsikában, Klézsén, Pusztinán, Lujzikalagorban…) 147 alkalommal járt – lelki (és gyakran testi) táplálékot hozva az „elárvult csángóknak” (ahogy szokta mondani), akiknek sorsát szívén viselte, lelkipásztori szolgálatát missziónak tekintette. A könyvbemutató után a helybéli asszonyokkal, gyermekekkel felidéződött az általa gyűjtött csángó Aranymiatyánk, valamint a Boldogasszony, Anyánk és számos búcsúi népének az emlékidéző együttlétben. Toldi Éva Erdély.ma 2015. május 30.Átimádkozott elmélkedések– "Publicistaként", népszerűen fogalmazni, kivinni a templomból és közhírré tenni az evangéliumot, egyre nehezebb. Ám az első keresztény zsurnalisztáknak, az apostoloknak sem volt könnyű… – bátorítja magát az 1968-ban Csíkszentmihályon született Sebestyén Péter, akit 1992-ben szenteltek pappá, és állomáshelyein (káplánként Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyóremetén, plébánosként 2006-ig Erdőszentgyörgyön, és azóta Marosvásárhelyen) különös szorgalommal és kitartással igyekszik tollával is szolgálni az Urat: rádiós katekéziseiből, a különböző erdélyi lapokban megjelenő vallási és biblikus témájú jegyzeteiből, kisesszéiből, prédikációiból nem kevesebb, mint tizennégy könyv került ez ideig az olvasók elé. "Erős életigenlés olvasható ki Sebestyén Péter írásaiból: pártolja a családot, a gyermekvállalást, a hit, a hagyományok megtartását, és elutasítja a deviánst, a természetellenest, az önzést, a fogyasztói világot, a gyökértelenséget és hitetlenséget – írja Zsidó Ferenc az Ajánlásban. – Meggyőző erővel mondja, hogy az előbbiek erőt adnak és kijelölik az ember helyét a világban, míg utóbbiak kezdetben a parttalan szabadság érzetével kecsegtetnek, hosszú távon azonban elidegenítnek, magányossá és céltalanná tesznek. (…) Sebestyén Péter jó érzékkel mozog azon a mezsgyén, amit múlt századi egyházi írók kijelöltek, de nyelvezete, ábrázolt problémahelyzetei jellegzetesen 21. századiak. A mai emberi lét alapdilemmáit boncolgatja: feloldani az ellentmondást siker és család, egyéni szabadság és közösségi összetartozás, kétely és hit között. Sok kihívás éri a ma emberét, és Sebestyén Péter szerint jól tájékozódni csak egyféle iránytűvel lehet: mely Istenre mutat. Az istenhit az ő értelmezése szerint nem valami statikus, kegyelmi állapot, nem is valami ósdi, fölösleges kacat, hanem nap mint nap megharcolt, kivívott életerő. Sebestyén Péter egyszerű, hétköznapi nyelven beszél, és szelíden: még akkor is, amikor a kritika hangján szólal meg, amikor a posztmodern társadalom rákfenéiről és az "ok-leveles keresztényekről" beszél. És nemcsak elmarasztal: folyamatosan mutat fel értékeket is. Ezek többsége (...) a vidéki élet, a haza- és földszeretet, a hagyományos értékek fogalomkörébe tartozik, de igyekszik megszólítani a hitetleneket is – amint erről a kötet címadó írása tanúskodik –, arra int, hogy a jólét fokozódásával ne forduljunk el Istentől, amint ezt a dekadenciára mindinkább hajló nyugati társadalmakban láthatjuk. Írásai olykor áttételesek, parabolisztikusak, máskor direktek, a problémát néven nevezők. A stílus ugyanakkor végig személyes marad, gyakoriak az emlékekre, élményekre való utalások, ezek bensőségessé, átélhetővé, hitelessé teszik Sebestyén Péter írásait. Arról ír, amit megtapasztalt, s azokhoz az emberekhez beszél, akiket jól ismer, kiknek problémái az ő problémái is. Nem prédikál, nem próbálja mindig kimondani az üdvözítő igazságot, viszont rávezet arra az útra, melyen aztán – remélhetőleg – megtaláljuk mi magunk." "Minél egyértelműbben szeretném papírra vetni lelkem rezdüléseit" – ez a vallomás már-már ars poeticaként hangzik. Olyan olvasmányélményeket kíván nyújtani, amelyek megdöbbentenek, szembesítenek, felszabadítanak, elgondolkoztatnak, térdre kényszerítenek, ún. aha- élménnyel, egzisztenciális felismerésekkel szólítják meg a lelkeket. "Át-imádkozott elmélkedései" a szerzőt magát is újra meg újra önreflexióra késztetik. Írás közben tapasztalja meg, "hogy az evangéliumnak milyen átütő ereje van. Értékadó, személyiségformáló, gyógyító." A kötet javát a Kisesszék, tárcák című, huszonöt írást tartalmazó rész képezi, a második egységben recenziók, beszámolók kapnak helyet. Csaknem minden esetben igyekszik beszédes címet választani, ilyeneket: Boldogság? Az mi?, Kifelé az iskolából!, Giccs, ami nincs, Lélekfuvallat, Melyik farkast eteted?, Szösszenet a székelyekről... Az olvasás örömét az is fokozza, hogy mivel ezeket az eszmefutamokat a közrádióban is fel szokta olvasni, igyekszik minél érzékletesebben és pontosabban fogalmazni. Ezt mondja: "Miután a nyersanyagot papírra vetettem, utána elkezdem nyírni, fésülni, faragni, csinosítani, hogy a mondanivaló átütő erejét egyre jobban kisajtolhassam. Az esszé amúgy is kegyetlen műfaj. Nem szereti a szószátyárokat. A világos vonalvezetés, a szikár tőmondatok, a mellbevágó igazságok és a gondolati mélység egyaránt jellemzik." Az ihletről pedig ezt tudja: "Ha az ember megnyílik előtte, a Szentlélek közbelép és irányítja pennádat. A Lélek inspirál, ihletet ad. Ő szüli benned a gondolatokat, nyitja fel lelki szemeidet új felismerésekre, mondat ki veled addig rejtett összefüggéseket. Lázba hoz, nyugtalanít, sodor, ösztökél és indít. Elemi erővel, félreérthetetlenül áthat, átjár és felpörgeti küldetéstudatodat. A Szentírás betűi, szövegei megelevenednek, személyesen neked szólnak… A Lélek munkája nyomán író is, olvasó is munkatárssá, partnerré válik. Belső kényszert érez, hogy tolmáccsá alakuljon..." Sebestyén Péter: A jólét délibábja? (Esszék), Státus Kiadó Csíkszereda, 2015. A kötet írásai elérhetők a szerző 2014-ben készült honlapján is: www.peterpater.com Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 31.Atyhában járt az Élő Székelyföld MunkacsoportMint ahogyan azt januárban közölték az Élő Székelyföld Füzetek munkatársai, akik egyúttal az Élő Székelyföld Munkacsoportot fenntartó értelmiségi csoportosulás tagjai, idén Atyhában, a lokálpatriotizmus erősítése végett, három közösségépítő találkozót szerveznek. Az első ilyen alkalomra május 29-én és 30-án került sor. Mivel testi megújulás nem létezhet lelki megtisztulás nélkül, s ahogyan erkölcs nélkül sem lehetséges a gazdasági fellendülés, a szervezők úgy gondolták, hogy össze kell kapcsolni az egyházi vonatkozásokat a világiakkal. Úgyhogy ennek jegyében, pénteken és szombaton lelkigyakorlatot tartottak, amely alkalomból a falu vendége Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, a marosvásárhelyi Ady-negyed plébánosa volt. Az íróként és jeles szónokként, rádiós műsorvezetőként ismert lelkész a két szentmise keretében mondott szentbeszédet. Nem került sor ugyan közmunkára, hiszen a kiválasztott területet időközben teljesen váratlanul lekaszálták – talán éppen a bejelentett felajánlás hatására -, úgyhogy ez a két nap inkább a továbblépés tervezésével, a helyszínnel való ismerkedéssel telt. A találkozó nagy hozadéka volt, hogy sikerült megszólítani az érintetteket. Bár a falu lakóinak csak egy része válaszolt a felhívásokra, a Székelyudvarhelyen élők közül sokan a ballagási ünnepségekre hivatkozva maradtak távol, kiderült, hogy a Marosvásárhelyre elszármazottakban sokkal erősebb a polgári öntudat, több család kizárólag erre az alkalomra látogatott haza szülőfalujába. A következő találkozás június utolsó hétvégéjén lesz, a 26. és 28. közötti időszakban, amikor a Munkacsoport programját összekapcsolják a Vinczeffy László és a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Szakosztályának rendezvényével. A tervek szerint az a találkozó a helyben lakóknak és az elszármazottaknak kaláka-alkalmat szolgáltat, amelynek keretében megtisztítják és rendbe teszik a temető fölötti sétányt, amely a fogadalmi kápolnához vezet. Ez a program része annak a folyamatnak, amellyel a hagyományos értékekre igyekeznek felhívni a figyelmet Székelyföld-szerte. A projekt állampolgári kezdeményezés jóvoltából, Székelyföld-barát vállalkozások és magánemberek segítségével, a mintegy 513 székelyföldi vidéki település öntudatos és értékőrző lakóinak együttműködésével valósul meg. Simó Márton Székelyhon.ro 2015. július 20.Búcsú a kolostorbanJúlius 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el. A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is. A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt. A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat. Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult. (Szentgyörgyi) Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 3.Akinek az írás létszükséglet (Sebestyén Péter plébános Kézdivásárhelyen)A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár pincéjében szerdán mutatták be Sebestyén Péter marosvásárhelyi római katolikus plébános legújabb, idén megjelent A jólét délibábja? című esszékötetét, a szerző tizenötödik könyvét. Vántsa Judit, a könyvtár vezetője elmondta: Sebestyén Péter 1968-ban született Csíkszentmihályon. Elemi és általános iskolai tanulmányait Szépvizen végezte, a gyulafehérvári kisszemináriumon érettségizett 1986-ban, majd ugyanott a papneveldében folytatta teológiai tanulmányait. 1992-ben a csíksomlyói kegytemplomban szentelték pappá. Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyóremetén volt káplán, 1997 és 2006 között Erdőszentgyörgyön szolgált, azóta Marosvásárhelyen a Szent Imre-templom plébánosa. A marosvásárhelyi rádióban állandó rovatot vezet és a hazai lapokban rendszeresen jelennek meg vallási és biblikus témájú írásai. Az írás számára már létszükséglet – vallja a plébános, akivel az író-olvasó találkozón Balog László, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem könyvtárigazgatója, a könyv szerkesztője beszélgetett. „Szeretném papírra vetni lelkem rezdüléseit. Olyan olvasmányélményt nyújtani, amelyek megdöbbentenek, szembesítenek, felszabadítanak, térdre kényszerítenek, egzisztenciális felismerésekkel szólítják meg a lelkeket” – írja Sebestyén Péter. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 7.Az összefogás jegyébenFőhajtás a vértanúk emléke előtt Sebestyén Péter római katolikus plébános áldása és közös miatyánk nyitotta meg tegnap a Székely vértanúk emlékművénél az aradi vértanúk kivégzésének 166. évfordulóján szervezett megemlékezést. A műsorvezető Nagy István színművész volt. Fellépett a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, verset mondott Benedek Kristóf, a Római Katolikus Főgimnázium IX. osztályos diákja (Wass Albert: A bujdosó imája), Ritziu Ilka-Krisztina színművész énekelt. Nagy István részletet olvasott fel az aradi minoriták levéltári forrásaiból (Sujánszky György Euszták minorita pap naplójából). Magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg a Postarét Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg Marosvásárhelyen a Postarét. Bizonyára ezért tudunk itt lenni mindannyian. Mi, marosvásárhelyiek, mi, erdélyi magyarok, mi, kisebbségi sorba szorult magyarok bőrünkön érezzük, mit jelent a hatalom megtorló magatartása. – Érezzük, amikor nem használhatjuk korlátlanul anyanyelvünket, amikor másodrendű polgárként kezelnek munkahelyünkön vagy az iskolában, amikor a hivatalok packáznak és diszkriminálnak, amikor nem használhatjuk történelmi utcaneveinket, betiltják jelképeink használatát, amikor bírságolni próbálnak himnuszéneklés miatt, és érezzük, amikor a pusztán kéréseink felvetésének jogát is elvitatják tőlünk. Ilyen körülmények között a nemzeti gyásznap különös jelentőséggel bír. A mai nap üzenete nem csak a gyászról kell tehát szóljon, a mai nap azt is üzeni, hogy nem hagyhatjuk úrrá lenni magunkon az önsajnálkozást, a dicső múlt feletti kesergést. Itt az ideje ráébredni, hogy ma sincs ez másként. Ma is nemzeti megmaradásunk a tét. (…) Mondjuk ki tisztán és világosan, hogy mit akarunk. Mondjuk ki, hogy a békés együttélés együtt gondolkodás és együtt munkálkodás csak akkor lesz hiteles, ha nem másodrangú polgárokként kezelnek minket .(…) De tudjuk, hogy hol találjuk az ellenszert. A gyógyír ott van az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban: "önrendelkezés és teljes jogegyenlőség minden együtt élő nemzet számára". Ezt a kérésünket nem lehet elutasítani az elcsépelt hivatkozásokkal ("csupán ajánlás, nem kötelező"). Ez nem egy olyan uniós norma, ez önként vállalt kötelezettség! Egy olyan dokumentum, amely erkölcsileg kötelez. Erkölcsileg kötelezi a mindenkori román hatalmat jogaink szavatolására" – hangsúlyozta Bíró Zsolt. Csak együtt, kévébe kötve vagyunk erősek! Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint sok őriznivalónk és sok dolgunk van még. Elmondta, hogy a múlt szombaton ismét több százan gyűltek össze a Bekecs tetőn, ahol "a lármafát is meg szoktuk gyújtani", ami ma "az éberség, józanság, egymásra figyelés, áldozatkészség jelképe". A lármafákat és Aradot, a "magyar Golgotát" az összefogás jelképeinek nevezte. Mint mondta, Marosvásárhely kulturális szempontból szép és gazdag város – múltja és jelene is értékeket halmoz, komoly gazdasági és turisztikai adottságokkal rendelkezik, potenciálisan élhető város, valóban kulturális és regionális fővárosnak predesztinált. – De Marosvásárhely oldott kéve, rendezetlen kévehalmaz. Ahhoz, hogy kévébe kössük, változásra van szükség. A magyarság összefogása a folyamat kezdete – felébredtünk, rendezzük sorainkat, erős kéve kötelékébe kötjük kalászainkat, arra készülünk, hogy 2016 – 2020 között mi, öntudatra ébredt polgárok közössége vezessük a várost. 1848-ban is a magyar öntudat szikrája lobbantotta lángra azt a szabadságharcot, mely nemcsak a nemzeti öntudatot fogalmazta újra, hanem az államigazgatási rendszert is. Legyünk büszkék arra, hogy az újratervezett, modern Európa a magyar reformkorban erősítette meg gyökereit. (…) A nagy tettekhez fel kell nőni! Bízom abban, hogy október 11- én, az előválasztáson, majd ezt követően a jövő júniusig terjedő felkészülési időszakban magunknak és másoknak is azt fogjuk bebizonyítani, hogy felnőttünk, tisztán látunk, kévébe kötve erősek vagyunk. Itt és most szívjuk tele magunkat tiszta szellemmel – a Bekecs és Arad szelleme késztessen józan belátásra! – ne adjuk fel, erősödjünk meg az összefogásban, kezdjünk új fejezetet Marosvásárhely történelmében! Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát! Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében felszólaló Kali István kijelentette: – A történelmi távlatokban kutatva fontos megállapítást tehetünk, éspedig azt, hogy (…) egy nemzet szabadsága nem vesz el más nemzetek szabadságának mértékéből és értékéből. Magyarán, ebben az országban, ami nekünk a szülőhazánk és őseink földje, a románok nem lesznek kevésbé szabadok, ha megadják azokat a szabadságjogokat, ami a magyarokat megilleti. Én hiszek és bízom benne, hogy két ember között a legrövidebb út az egyenes, őszinte beszéd. Ezért, amikor a szabadságról és a harmóniáról beszélünk, a 13 aradi vértanú emléke megköveteli tőlünk, hogy kimondjuk: álságos és hazug ez a harmónia, ami ma Marosvásárhelyen körülvesz minket. Álságos és hazug, mert nem jó szándékból és ösztönösen fakad, hanem ezt a harmóniát haynaui gőggel erőltetik ránk. (…) Az őszinte egyenes beszéd jegyében mondjuk ki, hogy mi nem akarunk senkitől semmit elvenni. Csupán azért küzdünk, ami nekünk jár, tudják? Ez nem alamizsna vagy segély. Ez minket megillet, az egyenlő esély és a nemzeti identitásunk megőrzésének eszközei nem képezhetik vita tárgyát a többség és a kisebbség között. Aki ezt tőlünk eltagadja, vagy ettől megfoszt bennünket, az semmit nem értett meg a történelemből, és semmit nem tanult az elmúlt évtizedek történéseiből. (…) Bízom benne, hogy az eseményünket lezáró himnuszok éneklése miatt nem bíróságok folyosóin fogunk találkozni. Ugyanakkor azt kívánom, hogy teljesüljön minden nagy és titkos vágyuk és reményük. Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát! – zárta beszédét Kali István. Minden kicsi dolog fontos a nagy egészben A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Hangsúlyozta, hogy minden kornak megvannak a kihívásai és feladatai. – Vannak korok, helyzetek, történelmi pillanatok, amikor a hétköznapi helytálláson messze túlmenő áldozathozatalra, kiállásra van szükség. Ilyen volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc is: a nemzet apraja-nagyja – társadalmi, meggyőződésbeli, rangbeli különbségek ellenére – összesereglett a közös ügy zászlaja alatt. A legtöbben egyszerű emberek voltak. De nélkülük sosem lett volna lehetséges az a dicsőséges helytállás, ami méltán került be a magyar történelem legnagyobb pillanatai közé. Sokan hozták meg a legnagyobb áldozatot a közös ügyért: hősök lettek és mártírok. Ma, október 6-án ilyen mártírokra emlékezünk itt, Marosvásárhelyen. Azt mondtam, hogy minden kornak, történelmi helyzetnek megvannak a maga kihívásai és lehetséges feladatai. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez a kor nem azt követeli tőlünk, hogy véráldozatot hozzunk. Ma itt és most sokkal egyszerűbb, prózainak tűnő kihívások vesznek körül bennünket, de ezeket sem szabad lebecsülni. Ami itt és most egyesek számára kicsinek, jelentéktelennek, mellékesnek tűnhet, az a történelmi távlat, a nagy folyamatok, az egész magyarság jövője szempontjából különös jelentőséggel bírhat. Marosvásárhely, a marosvásárhelyi közösség fontos pillanat előtt áll, hiszen hamarosan dönthet a város jövőjéről: az Önök előtt álló választás meghatározza majd, hogy a jövőben milyen mértékben érezhetik magukénak ezt a várost, mennyire érzik továbbra is otthonuknak. Látszólag jelentéktelen, de mégis fontos, és szükség van arra, hogy minél többen regisztráljanak, és szükség van arra, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az előválasztáson, majd a választáson. Legtöbbször a közös ügy látszólag kicsi, jelentéktelennek tűnő feladatot kér tőlünk. Ugyanakkor minden kicsiny dolog valahol a nagy egészben fontos lehet, legyen szó utcanévtáblákról, nemzeti jelképek szabad használatáról, a himnusz elénekléséről. Éppen ezért bízom abban, hogy hamarosan ezt a teret már nemcsak Secuilor Martiri, hanem Székely Vértanúkként is látni fogjuk a táblán, ahogyan az egy több felekezetű, több közösségű, több száz éves európai értékeket magáénak tudó városhoz méltó, különösen, ha arra gondolunk, hogy Európa kulturális fővárosa kíván lenni. A megemlékezés koszorúzással és a himnuszok közös eléneklésével ért véget. Mózes Edith Szabadság (Kolozsvár) 2015. november 28.Új rovattal bővült az udvarhelyi lapFiatal tollak színvilága Csupa dallam, zeneiség az idei harmadik Erdélyi Toll. A székely-udvarhelyi irodalmi és művelődési folyóirat irodalomtörténetnek szentelt első oldalain régi magyar zsoltárok ölelnek körül (Pomogáts Béla: Magyar zsoltárhagyomány), majd áprilys könnyedség, játékosság ragad magával, miközben az összetéveszthetetlen költői világot mélységeiben is bejáró tanulmányt olvassuk (Bertha Zoltán: Az ember dallama. Áprily Lajosról). Az évfordulós megemlékezésben ezúttal Reményik Sándor alakja idéződik fel (Málnási Ferenc: A költő – "a lelkek építésze" és szintén Málnásitól: Anyanyelvünket óvnunk, őriznünk kell! Emlékezés a 125 éve született költőre, az Ige című versére), végül pedig maga a költő is megszólal, újra halljuk a lírai parancsolatot. "…Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,/ Ki borát issza: Élet borát issza…" A sajtótörténeti rovatban folytatódik Brauch Magdának a Székely Útkereső évtizedét nyomon követő tanulmánya. Ezúttal a 90-es években szerkesztett lap fogadtatását, hazai és külföldi sajtóvisszhangját, felkért szerzőinek viszonyulását, az egyes írásokra érkezett visszajelzéseket ismerheti meg, illetve a Székely Útkereső és az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó szimbiózisát is megértheti az olvasó. A végkövetkeztetés pedig: "A Székely Útkereső tíz éve tehát folytonos küzdelemben telt el, de fenn tudott maradni a meglehetősen mostoha hazai magyar sajtóviszonyok közepette is. Tíz év utáni megszűnése nem kudarc, mivel közvetlenül és folytatólagosan átadja helyét a Székely Útkereső Kiadványok című ismeretterjesztő sorozatnak és a vele párhuzamosan fejlődött és belőle alakult sikeres könyvkiadónak, az Erdélyi Gondolatnak". A Toll-forgató a Székely Útkereső Antológiából is újra ízelítőt kaphat. Verssel Reményik Sándor (Az álorcás magyar. Bethlen Gábor halálának háromszázadik évfordulójára Makkai Sándornak), Dsida Jenő (Psalmus Hungaricus – részlet), Beke Sándor (Tüntető magnóliák avagy Ima Erdélyországért), Tóth István (Senkiföldjén), Lendvay Éva (Álombeli séta apámmal), Szemlér Ferenc (Szerelem) ajándékozza meg, prózában Kölcsey (Parainesis – részlet), Kozma Mária (Párbe-szédek – részlet) szól hozzá, rövidebb tanulmányt Balázs Gézától (A mai folklórműfajok gyűjtéséről), ismertetőt Németh Júliától (Ötéves az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó), publicisztikai írást Jakobovits Miklóstól (A múzeumokról) talál. Az Anyanyelvünk épségéért rovatban Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányát követhetjük tovább, az életművek bemutatásának szentelt oldalakon Kozma László Juhász Gyula költői világát körvonalazó írása folytatódik. Tizennégy költő múzsája bűvöl, közben öt prózai alkotás, többnyire korábbi Tollakból ismert irodalmi művek soron következő részletei kínálnak pihenőt a szépirodalmi rovatban. Képzőművészet és költészet rokonságáról ezúttal is Kedei Zoltán írásai biztosítanak, a hit üzeneteit pedig Sebestyén Péter prózában (Az Úr városa? I.), Csatáné Bartha Irénke és Péterffy Gyöngyi versben tolmácsolja. Természetesen legkisebb olvasóiról, hallgatóiról sem feledkezik meg az Erdélyi Toll. A gyermekeknek szóló rovatban Csire Gabriella meseregénye, a Mókus Pali vándorúton folytatódik, ugyanitt P. Buzogány Árpádtól és Márton Károlytól verseket találunk, Beke Sándor pedig tovább építi az Ábécéiskolát. Talán nem véletlen, hogy az Erdélyi Toll újdonságát az utolsó oldalakon találjuk, úgy, ahogy az igazi meglepetést is az ajándékozás végére szokás hagyni. A tematikáiban és alkotói csapatában is sokszínű lap új rovattal bővült, a tizenéves szárnybontogatóknak teret adó Fiatal tollakkal. Első szerzői Márton Tímea és Szakács Betty, mindketten mesei világukba kalauzolják a gyermek és felnőtt olvasót. Gratulálunk nekik és várjuk a folytatást. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 6.Utak, ünnepek a TollbanTavalyi adósságot törlesztek, amikor 2015 negyedik Erdélyi Tollát a kezembe veszem. Meg is bánom rögtön a halogatást, hiszen a székelyudvarhelyi irodalmi, művelődési folyóirat már a találkozás első pillanatában izgalmas témával láncol magához, Csontos Mária tolmácsolásában Reményik pályakezdéséről mesél… De az írott szó mestereinek múltját előhívó rovat másik olvasmánya, Bertha Zoltán „Társak a Gondban” (Sütő András esszéi erdélyi írókról) című munkája is igazi irodalomtörténeti csemege. A sajtótörténetnek szentelt oldalakon a Székely Útkereső című folyóirat és a Székely Útkereső Kiadványok 1990 és 2007 közötti sajtóvisszhangjának megtalálásához kapunk iránytűt, illetve Beke Sándor főszerkesztő válogatásában meg is ismerhetünk jó párat ezekből a hangokból. Szintén itt vehetjük számba azt a 125 lapot, amelyekből a rendszerváltás után a romániai magyar sajtó új térképe körvonalazódott. Természetesen nem marad el a Székely Útkereső évfolyamaiból nyújtott kóstoló sem, amellyel Beke Tollról Tollra megörvendezteti az olvasót. Ezúttal Kölcsey (A szabadsághoz), Reményik Sándor (Nagy magyar télben), Juhász Gyula (A Hymnus), Babits Mihály (Karácsonyi ének), József Attila (Karácsony), Benedek Elek (Mióta nagyapó lettem), Beke Sándor (Tücsökszerenád) lírájában merítkezhetünk meg pár pillanatra, szépprózát Csire Gabriellától (Megszólal az aranycsengő) és Nagy Zoltán Mihálytól (Azon a télen – részlet) kapunk. Egyed Ákos Mátyás király alakját idézi fel 1990-ben, a nagy uralkodó halálának 500. évfordulóján kelt írásában, Kelemen Katalin Kőrösi Csoma Sándorra emlékezik. Prózai írást találunk ugyanakkor Bözödi György (Ahonnan elindultunk), Beke György (Mosoly szaladt az arcomra…), Domonkos János (Egy dal, mely meghódította a világot), Benkő András (Zenetörténetünk – Egyházi zene. Középkor) és Penckófer János (A művészetnek szárnyalnia kell) tollából. Utóbbi cikkek, esszék, múltidézések a Székely Útkereső első évfolyamaiban jelentek meg, Kölcsey, Juhász, Babits versei pedig a legelsőben kaptak helyet, bizonyára az indulás ünnepélyességének ösztönös kifejeződéseiként. „Szeress hát minket is, koldusokat!/ Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat./ Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk/ törékeny játékunkat, a reményt” – üzenik az új életre éledő erdélyi magyar sajtó küldetéseként is értelmezhető Babits-sorok. Az Anyanyelvünk épségéért című rovatban Pomogáts Béla az irodalmi nemzet, a nyolcvanas, kilencvenes évekbeli civilizációs átalakulás, illetve a személyiség és közösség fogalmát járja körbe (Irodalom, nyelv – identitás), ugyanitt folytatódik Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvünk – irodalmunk tükrében című tanulmánya. Érdekes olvasmányt kínál az Élő néphagyományok rovatban Ráduly János Cselédlánynak nem süt a nap című, kibédi szolgálóleányok történeteit rögzítő munkája. Ezúttal két visszatekintést olvashatunk, a vallomások, emlékezések az idei Tollakban folytatódnak. A Hit és üzenet rovatban Péterffy Gyöngyi és Kozma László versben, Sebestyén Péter prózában közvetíti az égi szót. A Múzsa ezúttal is főként lírai alkotásokban mutatkozik meg, de folytatódnak a prózasorozatok is, Csire Gabriella Regélő napkelet című műve és Ráduly János Félperces történetei. Újdonságnak számít a Sors és pálya rovat és a benne szereplő interjú, amely az Erdélyi Toll műfaji gazdagodását jelzi. Nagy L. Éva Csatáné Bartha Irénke nyugalmazott magyar szakos tanárral, költővel családról, munkáról, művészetekről beszélget. A tavalyi utolsó Tollból természetesen a gyermekeknek szóló hangok, színek sem hiányoznak. A vers- és mesehallgatók, olvasók Csire Gabriella Mókus Paliját követhetik tovább a vándorúton és Beke Sándor Ábécéiskolájába is újra beleshetnek. A „szárnyaikat” próbálgatók rovatában, a Fiatal tollakban Márton Tímea derűs, fantáziadús írását olvashatjuk. Az Egy séta végeredménye talán az előző lapszámban debütált tizenéves alkotó múltkori meséjénél is élvezetesebb, ígéretesebb és mindenképpen méltó lezárása a 2015-ös évnek. NAGY SZÉKELY ILDIKÓ. Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 11.Könyv a mikrofon szerelmesétőlHosszú beszélgetéseknek eredménye az a könyv, amelyet szerdán mutattak be a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácstermében. Toth Béla, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa foglalta kötetbe hosszú rádiós pályafutását. A könyv tulajdonképpen vallomáskötet – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Toth Béla –, hangsúlyozva, hogy nem dokumentumkötetet írt, hanem saját szubjektív élményeit örökítette meg mindabból, amit a Marosvásárhelyi Rádió 1958-as indulásának első napjától kezdve megélt. Bár a könyv borítója megtévesztő lehet, két szerző dolgozott rajta: Toth Béla, aki elmeséli a történeteit és kollégája, Sármási-Bocskai János, aki hangrözítőre vette, majd számítógépbe írta az elhangzottakat. Ez a kötet egy szeletnyit mutat be a tartalmas, izgalmas, kalandoktól sem mentes, nehéz időket is megért életpályából – ajánlja a kötetet Sebestyén Péter plébános, aki irigylésre méltónak nevezi a „mikrofon szerelmesének” az életkedvét, lelkesedését, ami még ma is jellemzi a 75 éves Toth Bélát, aki mind a mai napig fáradhatatlanul dolgozik, terepre jár, riportozik, interjúkat készít, műsort vezet, tájékoztatja Székelyföld hallgatóit. Ezt hangsúlyozza Sármási-Bocskai János társszerző is előszavában, aki arra mutat rá, hogy egy intézmény életében is jelentős idő az 58 év, de az sem mindenkinek adatik meg, hogy láthassa azt az intézményt megszületni, „felcseperedni” és „nagykorúvá” válni. Márpedig nem csak látta, de mindennek aktív résztvevője is volt a rádió-szerkesztő, aki műszaki operatőrként kezdte, majd fokozatosan fejlesztve magát vált szerkesztővé. „Ez a könyv úgy született, hogy mentünk-mentünk, kiszállásokra jártunk, és az autóban beszélgettünk. Meséltem a kezdetekről, a nehéz időkről, kollégákról, élményekről. Ifjú kollégám, Sármási-Bocskai János hallgatta-hallgatta, és felvetette az ötletet, hogy ne csak meséljem a történeteimet, írjam is meg” – osztotta meg a kötet születésének előzményeit Toth Béla, aki a „tanítványa” hosszas biztatására mikrofonba mondta mindazt, amiről úgy vélte, érdekelheti az olvasókat, a rádió hallgatóit. A beszélgetéseket hosszú órákon át, több alkalommal rögzítették, azokat Sármási-Bocskai János folyamatosan begépelte, többszöri egyeztetés után szerkesztette, mígnem másfél éves munka után összeállt a kötet. Társszerzőként tekintenek egymásra, hiszen – ahogy mondták – egyikük nélkül nem születhetett volna meg a könyv. Antal Erika Székelyhon.ro 2017. január 10.Két óra vidámságA műterem falai közé fészkelődött a humor. Helyet követelt magának, s mint aki jól végezte dolgát, a kendőzetlen igazság büszkeségében áltatta magát. A dicsekvőnek nem mondható szerénységével, annyi humortalan arcú évtizedeim után, olyan mértékkel sulykolta belém az igényességét (igénytelenségét?), hogy végül is hatalmába kerített. Felhőbe röpített az ember alkotta értékekkel. Azóta himbálózó mozdulatokkal járom a »bolondok« útját teleholdas éjszakán.’’ (Kedei Zoltán: Győzött a humor – műtermi jegyzet, 2016. december 14.) Mi sem bizonyítja jobban a humoros írások „hatalmát”, mint az idézett sorok. Az immár egy éve rendszeressé váló, Vár-lak-beli irodalmi délutánok házigazdáját, Kedei Zoltánt, aki saját bevallása szerint a humort nemigen műveli, „elcsábították” a humoros irodalmi alkotások. Mert úgy esett, hogy az évzáró találkozás éppen a humorról szólt.A baráti társaság örömmel, igennel válaszolt a meghívólevelekre, és ki-ki a hozzá közelebb álló műfaj keretében „hozta a legjobb formáját”. Volt itt rövidpróza, vers, „seperces”, négysoros, műfordítás. Rendhagyó módon a műterem vendégalkotásokkal is gazdagodott, Nagy József Levente karikatúráival. A kiállított negyven rajzot Kedei Zoltán festő- művész méltatta. „Nagy József Levente elmondta nekem – hallottuk –, hogy nincs humorosírása, de vannak humorosrajzai. Ezt nagy lelkesedéssel fel is karoltam, legalább lesz egy újszínfoltja a mi összejövetelünknek és a műtermemnek is. Én nem vagyok egy humoros ember…, de annyit látok, hogy Nagy József Levente barátunk nagyon jól rajzol. Kedvesszámára a képzőművészet, a rajz, a forma, a kompozíció… Már a teológián rajzolgatott, az ottani faliújságon debütált a rajzaival. Rácéloz a dolgokra, a dolgok központjára, valósággal kiszúrja a lényeget, és pár vonással meg tudja valósítani. A rajzok politikai és társadalmi vonatkozásúak. Mindeniknek jellemző címet ad, megtoldva egy-egy fortélyos mondattal. Az élelmes: „Hopp, egy ürestalapzat, lefoglalom magamnak”. Aszékely nagy menetelés: „Héjj emberek, a komám vett egy nagy rakás téglát,s haza kéne adogassuk neki”.A nagyképű: „– Hű, de nagy képe van ennek, komám. – Ez semmi, látnád élőben!”. – A szószéki beszédét hallottam, értékelem, a verseit is ismerem, értékelem, a rajzait is látom és értékelem, és valahol mind a háromban van egy filozofikus, transzcendentális törekvés – zárta gondolatait Kedei Zoltán. – A rajzok 2009 és 2014 között a Vásárhelyi Hírlapban jelentek meg, a pénteki lapszám Szempont című oldalán. Aktualitásuk bizonyára megkopott, bár amikor a lapba kerültek, egyértelmű volt az üzenetük: mindenki tudta, kiről-miről szólnak. Ma valószínű, hogy egyik-másik magyarázatra szorul. De igyekeztem abból a kettőszázegynéhányból olyanokat választani, amelyek öt esztendő távlatából is érthetőek – vallja rajzairól Nagy József Levente. Mint az év folyamán oly sokszor, az irodalmi alkotások közül jó párat Kilyén Ilka színművésznő előadásában hallhattunk. Baricz Lajos Ki volt Tóth Kálmán? című krokijának bibliás tanulsága: „Annak örüljetek, hogy nevetek föl van jegyezve a mennyekben”. Bölöni Domokos Kampányban kussol a múzsa című szatírájának beszédes a címe, Czirmay Szabó Sándor a vécépapírt pótló vécepapír gyártásából bontja ki a „globalizációt”, Csata Ernő József Attila Mondd, mit érlel című versét aktualizálja: „S mondd, mit érlel annak a sorsa, /ki költő s hiába dalol,/ a felesége csak bosszantja,/ keressen többet valahol…”. Cseke P. Péter humorcsomagjában Berci, a szemetes válaszokat keres, majd következik a Látogatás az emberkertben. Márton Károly négysorosaival fokozza a hangulatot: „Az asztalon hagyott/ Pohár borban,/ Legyek alusznak/ Mély mámorban”. Nagy László Mihály Hétköznap című írásának trükkös koldusa csak mímeli a csonkaságot, ölébe rejtett okostelefon segíti elkerülnie a rendőröket. Nagy Miklós Kund Farsangi rigmusait is Kilyén Ilka színművész tolmácsolja. Humorba csomagolt szókimondó bírálat: „Lopnak, csalnak, vesztegetnek/ korruptak és tiszták,/ mindenfelé megjelennek/ dossziék és listák”. Ötvös József kisprózájában az irgalmasság gyakorlása közben csalatik meg, mert a kéregető asszony arra hivatkozva, hogy Cikmándon leégett a háza, szinte erőszakkal kiköveteli az ötvenlejes bankót, majd nem sokkal ezután szeszesüveggel és búrmogyoróval kerül elő a kisüzletből. Sebestyén Péter Negro cukorka című történetében egy esküvő és a hozzá tartozó bonyodalmak tanúi lehetünk. Szente Gyula gyerekkori emlékei közt kutatva késztet nevetésre a Medve-vaddisznó harc és Farkastámadás című félperceseivel. Székely Szabó Zoltán zárja a sort, találgatjuk, vajon hány színműről esik szó Várdakeserű című írásá- ban. Az udvarlási szóintarziában hetvennyolc címet sikerült elrejtenie a színművész szerzőnek. Persze egyikünk sem találta el. Olykor kuncogással, olykor hangos nevetéssel fejeztük ki tetszésünket a remek évbúcsúztató délutánon. Az idő elrepült, a bő két óra mind- össze pár percnek tűnt. Doszlop Lídia Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
